6 °C Budapest

Autólázban ég az ország: óriási mennyiségben vásárolnak a magyarok

MTI
2018. július 17. 15:30

A szerény májusi emelkedés után jelentősen, éves összevetésben 5,2 százalékkal nőtt a forgalomba állított új személygépkocsik száma az Európai Unióban júniusban. Az ACEA statisztikája szerint ráadásul Magyarországon júniusban 30,6 százalékkal, 14 192-re, az első fél évben pedig 29,0 százalékkal, 70 ezer 733-ra emelkedett az üzembe helyezett új autók száma.

Az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) kedden nyilvánosságra hozott jelentése szerint az Európai Unió 28 tagállamában több mint 1,56 millió autót helyeztek forgalomba júniusban, 5,2 százalékkal többet, mint 1 évvel korábban. Májusban mindössze 0,8 százalékos volt a növekedés. 

A legnagyobb piacok közül Franciaországban 9,2 százalékkal, Spanyolországban 8,0 százalékkal, Németországban 4,2 százalékkal nőtt, míg Olaszországban 7,3 százalékkal, Nagy-Britanniában pedig 3,5 százalékkal esett vissza az új autók száma. Az idei első fél évben 2,9 százalékkal, több mint 8 millió 449 ezerre emelkedett az utakra került új autók száma a 28 uniós országban. Az öt nagy piac közül Spanyolországban 10,1, Franciaországban 4,7, Németországban pedig 2,9 százalékkal nőtt, míg Nagy-Britanniában 6,3, Olaszországban pedig 1,4 százalékkal csökkent az átadott új autók száma. 

Piaci részesedés szerint sorba állítva a német Volkswagen-csoport, a legnagyobb európai gyártó 8,0 százalékkal, a PSA-csoport (Peugeot, Citroen, Opel/Vauxhall, DS) 65,1 százalékkal, a francia Renault pedig 5,0 százalékkal tudta növelni eladásait január-júniusban. A PSA esetében a kiugróan magas arányt az Opel/Vauxhall tavaly augusztusi átvétele magyarázza. 

A Renault után következő Fiat-Chrysler 2,2 százalékkal, a Ford 4,1 százalékkal, a BMW 0,3 százalékkal, a Daimler pedig 1,7 százalékkal kevesebb, míg a Toyota 6,6 százalékkal, a Hyundai pedig 7,8 százalékkal több új autót adott át tulajdonosának az első félévben. Az ACEA statisztikája szerint ráadásul Magyarországon júniusban 30,6 százalékkal, 14 192-re, az első fél évben pedig 29,0 százalékkal, 70 ezer 733-ra emelkedett az üzembe helyezett új autók száma.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm