2 °C Budapest

Döbbenetes rekordnyeremény várja hétvégén a magyar szerencsevadászokat

2018. július 5. 19:00

Az Eurojackpot e heti főnyereménye bruttó 90 millió euró, azaz több mint bruttó 29 milliárd forint, mely nemcsak az Eurojackpot, de a hazai lottójátékok tekintetében is az elérhető legnagyobb főnyereménynek számít. Ráadásul az Eurojackpot hazai története során soha nem fordult még elő ilyen hosszú ideig tartó főnyeremény-halmozódás. Azt ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a gyengén teljesítő forint miatt egy Eurojackpot szelvény most már nem 660, hanem 680 forintba kerül.

Magyarország 2014-ben csatlakozott az Eurojackpot forgalmazásához, azóta a mostani a nemzetközi lottójáték leghosszabb főnyeremény-halmozódási időszaka. Legutóbb 2018. március 23-án vitték el a főnyereményt, az ezt követő 14 hét során egyetlen játékos sem ért el 5+2-es találatot.

Ez a magyar lottójátékosok közül utoljára annak az igencsak szerencsének mondható honfitársunknak sikerült, aki 2017 februárjában 5+2-es találatának köszönhetően a magyar lottótörténelemben elért legnagyobb főnyereménynek, bruttó 5,9 milliárd forintnak örülhetett. 

Az Eurojackpoton azonban nemcsak a telitalálatok érnek sokat: a játék hazai bevezetése óta minden évben született 5+1-es magyar találat, legutóbb a múlt hónapban vihette haza egy honfitársunk a magyarországi lottójátékok modernkori történetének legnagyobb, nem telitalálatos szelvényért fizetett nyereményét, közel 1,5 milliárd forintot. 

Az Európa 18 országában forgalmazott Eurojackpot továbbra is nagy népszerűségnek örvend a hazai játékosok körében, akik nagy izgalommal várják hétről hétre a sorsolásokat. A játék múlt havi (660 forintról 680 forintra történő) árváltozása pedig egyben azt is jelenti, hogy a forintban meghatározott nyeremények értéke is magasabb lett, azaz nőttek az alsó nyerőosztályok nyereményei. A forintban meghatározott nyeremények értéke ugyanis az új, megemelt szorzóval kerül kiszámításra.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 2. hétfő
Karolina, Aida
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?