Működik az új lottótrükk: így kaszálnak milliókat az élelmes magyarok az új rendszerrel
Egy éve – a vasárnapi mellett - már csütörtökön is lehet fogadni a Hatoslottón.
Egy éve – a vasárnapi mellett - már csütörtökön is lehet fogadni a Hatoslottón.
A Powerball-főnyeremény megütésének esélye mindössze 1 a 292,2 millióhoz.
Egy dél-olaszországi lottójátékos véletlenül kidobta az egymillió eurót érő nyertes szelvényét, ám a szemétszállítók kétnapos kutatás után megtalálták azt a hulladékhegyben.
A férfi története figyelmeztetésül szolgálhat mindenkinek, hiszen évekkel a nyeremény után már azt kívánta, bárcsak összetépte volna a szerencsét hozó szelvényt.
A magasabb ár az egyes játékok augusztus 2-át követő első sorsolásától érvényes.
A telitalálat összegének felső korlátját, a 120 millió eurót legutóbb a 2025. 39. játékhetében érte el az Eurojackpot, azt akkor egy német játékos nyerte meg.
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2026/20. heti, pénteki nyerőszámait.
Új, háromtagú sorsjegycsalád érkezik május 8-án a lottózókba, melyekkel akár 150 millió forintot is lehet nyerni.
Ambrus Attila, a legendás viszkis rabló egy friss interjújában elárulta: hetente 10-15 ezer forintot költ lottóra, de azért nyereget is.
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2026/17. heti, pénteki nyerőszámait.
A játékosok és a szélesebb közvélemény megnyugtatására rendkívüli ellenőrzést kér a szerencsejáték-felügyeleti hatóságtól a Szerencsejáték Zrt.
A visszaerősödött forint hatására csökentette az Eurojackpot árát a Szerencsejáték Zrt.
Ritka, de nem példa nélküli, hogy egyetlen héten belül az összes hazai lottójátékon elviszik a főnyereményt – közölte a Szerencsejáték Zrt.
Ezen a héten kivételes szerencseszéria söpört végig az országon: minden hazai lottósorsoláson született telitalálat.
A szerencsés nyertes 6,76 milliárd forintot vihet haza, miután fél éve nem volt telitalálat a lottón.
A legmagasabb magyar nyeremény a 4+1-es nyerőosztályban született az Eurojackpoton, de még a 200 ezer forintot se érte el a legnagyobb pénteki nyeremény.
Ezen a hétvégén a játék történetének negyedik legnagyobb összegét, 6,25 milliárd forintot viheti haza egy szerencsés nyertes.
Ha szombaton valaki egyedül eltalálja az ötöslottó számait, már 6,25 milliárd forintot vihet haza.
Kihúzták a Skandináv lottó 13. játékhetének nyerőszámait, a tét 70 millió forint volt. Lássuk, rámosolygott-e valakire a szerencse, lett-e telitalálatos szelvény ezen a héten?
Minden idők negyedik legnagyobb Ötöslottó‑nyereménye, 5,9 milliárd forint lesz a tét a szombati sorsoláson, ezzel együtt újra fellángoltak az összeesküvés-elméletek az interneten.