14 °C Budapest

Minden, amit az újdonsült magyar lottómilliárdosról tudni lehet

2018. június 3. 12:45

Újabb magyar milliárdost avattak szombat este, egy szerencsés játékos 1 667 298 070 forintot kaszált az Ötöslottón. A főnyeremény ugyan egy csapásra a magyar társadalom csúcsára repítette a nyertest, ugyanakkor a leggazdagabb magyarok elit klubjába még ezzel az összeggel sem kerülhet be. Sőt, óvatosnak kell lennie, ha meg is akarja örizni a könnyen jött gazdagságot.

Újabb magyar milliárdost avattak szombat este (2018.06.02.) az Ötöslottón; egy szerencsés játékos 1 667 298 070 forintot kaszált a "10; 13; 26; 64; 67" számsorozattal. Mivel a Luxor utolsó nyerőszáma ezen a héten páros volt (az 52-es), így a szabályok szerint kézi sorsolásra került sor.

Az új magyar milliárdos így ötször is imába foglalhatja M. Ferenc nevét, aki Nyírbátorból érkezett számhúzónak a Szerencseszombat adásába.

Mint ismert, az élő adásba minden alkalommal 25 számhúzó jelöltet hív meg a Szerencsejáték Zrt., közülük sorsolják ki a helyszínen azt az 1 szerencsést (a számhúzók 1 millió forintot vihetnek haza), aki kihúzza az 5 nyerőszámot, vagy elindítja a gépi sorsolást.

Habár a bő 1,6 milliárd forintos nyeremény bőven nevezhető gigászinak, így is jócskán elmarad a dobogós jackpotoktól. Olyannyira, hogy minden idők legnagyobb Ötöslottó főnyereményeinek toplistájának csak a 21. helyére fért fel. Emlékeztetőül, a rekordot 2003 48. játékhetében állították fel, akkor 5 092 890 758 forintot ért a telitalálat.

Az 1 milliárd 667 milliós főnyeremény egy csapásra a magyar társadalom csúcsára repítette a szerencsés nyertest, ugyanakkor a leggazdagabb magyarok elit klubjába még ezzel az összeggel sem kerülhet be. "A 100 leggazdagabb 2018" c. kiadvány szerint ugyanis még a toplista utolsó helyezéséhez is jóval többre, konkrétan 8,2 milliárd forintra voltidén szükség.

A toplistát vezető Csányi Sándor 320 milliárdos vagyonához képest pedig eltörpül az 1 667 298 070 forint.

A nyertesnek amúgy 90 napja van arra, hogy jelentkezzen a nyereményért. Az ún. "kiemelten nagy összegű nyereményét" a játékos átutalással kapja majd meg. Fontos tudni, hogy - ellentétben például a tengerentúli szabályokkal - Magyarországon a lottónyertesek anonimitását biztosítják, a nyertes kilétéről csak hozzájárulással ad ki információt a játékszervező cég.

"Megszédít" a hirtelen jött gazdagság

Sokan ábrándoznak arról, hogyan változna meg az életük, ha nyernének a lottón: képzeljük csak el egy pillanatra, hogy egyik pillanatban még azt nézzük, mennyi pénzünk maradt a hónapban a fizetésig, és sakkozunk a számlákkal, majd egy pillanat alatt milliomosok vagy milliárdosok leszünk. Hogy az egész életünk egy szempillantás alatt megváltozik, az nem is kérdés.

Csakhogy sokszor nem az áhított gondtalanság és boldogság időszaka következik. Ha valahogy kitudódik a dolog, hirtelen megjelenik a család, az állítólagos barátok, akiknek pénzre van szüksége.

A sok új barátomnak pénz kellett, és én adtam nekik

 - mondta a Sonline.hu-nak Varga Zsolt, aki egy évvel ezelőtt 47 millió forintot nyert a Skandináv lottón. Előtte közmunkásként és raktárosként dolgozott, de a hirtelen jött pénz felforgatta az életét. Vett egy házat, felújította, viszont a pénz a feleségét is a kettőjük kapcsolatát is megváltoztatta. A nő két kézzel szórta a pénzt, és el is hagyta a férjét. Jött a válás, a procedúra is sok pénzt emésztett fel.

A házon, amit vettem, a mai napig pereskedünk, oda beköltözni nem tudok. Mivel azonban pénzem sincs, így az albérletemből is el kellett jönnöm. A gyerekeket elvette a gyámügy, most nevelőszülőknél vannak. A barátok is elkoptak, persze a pénzemmel együtt

 - mondta Varga Zsolt, aki most épp munkaképtelen, mert eltört a lába. Azt tervezi, ha meggyógyul, külföldön próbál szerencsét.

A gyerekeknek megmentettem azért öt-öt millió forintot, amit zároltattam egy nevükre szóló számlán. Azt tizennyolc éves korukban megkapják, talán egy szerencsésebb életet indíthatnak majd belőle. (...) Aztán remélem az egykori barátaim is rám találnak - vagy én rájuk - és megadják azt, amivel tartoznak. Mert ez így tisztességes

 - jegyezte meg.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Esete nem egyedi. Andraschek László hajléktalanból lett lottómilliomos, 630 milliót nyert néhány éve. A pénzből nyitottak egy cukrászdát, vettek balatoni nyaralót, viszont ma már nyoma sincs a fényűzésnek. A cukrászda becsődölt, a nyaralót eladták.

Annak ellenére is megtalálnak bennünket a kéregetők, hogy elterjedt rólunk: elszegényedtünk. Ha tehetném, visszaforgatnám az idő kerekét, mindent másképp csinálnék. Még a saját rokonaimnak sem árulnám el, hogy nyertünk

- mondta idén februárban a Lokálnak Andraschek Lászlóné Anikó. A férje a nyeremény után alkoholproblémákkal küzdött, Anikónak pánikbetegsége és pajzsmirigygondjai is vannak. Most van egy kis kertes házuk, ahol állatokat gondoznak, művelik a kertet.

Külföldön is sokan pórul jártak

Persze nem a magyar az egyetlen példa. Számos külföldi lottónyertes élete is jelentősen megváltozott a nagy nyeremény után. Lara és Roger Griffiths 2005-ben nyert 2,76 millió dollárt az amerikai lottón. A nyereményből vettek egy egymillió dolláros házat és egy Porschét, utazgattak: jártak Dubajban, Monacóban és Mallorcán is. Csakhogy 2010-ben leégett a házuk, nem sokkal később pedig a férfi elhajtott a kocsival, miután a nő meggyanúsította, hogy viszonya van valakivel. Végül 14 évnyi házasság után elváltak.

Nem hozott szerencsét a pénz Bud Postnak sem, aki 16,2 millió dollárt nyert a pennsylvaniai lottón 1988-ban. Ezután a korábbi barátnője beperelte, hogy osztozkodjanak a nyereményen. A bátyja pedig felbérelt egy bérgyilkost, hogy megölje őt és a feleségét, hogy így ő örökölje a nyereményt. Bud Post 1989-re már közel 1 millió dollárnyi adóságot halmozott fel.

Sharon Tirabassi 2004-ben nyerte meg a kanadai lottó 10 millió (kanadai) dolláros főnyereményét. A gyermekeit egyedül nevelő, segélyen élő nő vett egy nagy házat, luxuskocsikat, designer ruhákat vásárolt magának, menő partikat adott, exotikus utakra fizetett be, e mellett segítette anyagilag a barátait és családját is. Alig tíz év alatt elverte minden pénzét: dolgozik, munkahelyére busszal jár és nincs saját lakása, bérli az ingatlant, amiben él. A gyerekei jövőjére viszont - ahogy Varga Zsolt is - gondolt:  félretett valamennyi pénzt számukra, amihez 26 éves korukban férhetnek hozzá.

Evelyn Adams 1985-ben és 1986-ban is megnyerte a főnyereményt, összesen 5,4 millió dollárt. A nyereményből a családtagoknak és a barátainak is adott, a maradékot pedig eljátszotta. Állítólag Atlantic City kaszinóiban verte el a pénzt. Hogy most mi van vele, nem tudni. A 2000-es évek elején egy lakókocsi parkban élt.

Bizonyára sokan gondolják, hogy ha nyernének a lottón, azonnal felmondanának a munkahelyükön. Americo Lopez ezt meg is tette. Csakhogy nem hozta nyilvánosságra, mekkora szerencséje volt, egy sürgős lábműtétre hivatkozva  lépett ki a munkahelyéről. A kollégáit sem értesítette a nyereményről, holott együtt játszották meg a számokat és közösen fizették a lottót. Miután világossá vált számukra, hogy Lopes nem a lábműtét, hanem az eltitkolt nyeremény miatt vált köddé, beperelték a férfit. A bíróság végül úgy ítélkezett, hogy Lopesnek ki kell fizetni a kollégáknak járó részt a 17 millió 434 ezer dolláros, adózott nyereményösszegből.

KATTINTS! Friss hírek, nyerőszám kereső ÖTÖSLOTTÓ aloldalunkon

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem