14 °C Budapest

Ingyenes családi programok a hétvégén: ezeket ne hagyd ki

2018. április 13. 13:00

Ma rendezik meg országszerte a Szakmák Éjszakáját, Debrecenben mangalica fesztivál kezdődik és felvezető adással kezdődik ma a Virtuózok című televíziós tehetségkutató újabb adása is. Ezen kívül persze jó idő is lesz, lehet a természetbe is menni.

Ma rendezik meg a Szakmák Éjszakáját, amelyen a fiatalok megismerkedhetnek az egyes szakmákkal, üzemlátogatásokon vehetnek részt és szórakoztató programok is várják az érdeklődőket.

Pölöskei Gáborné, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára korábban elmondta, hogy a rendezvényre 166 településen több mint 4500 programmal készülnek. A programok között autószerelés, divatbemutatók, koncertek, tésztahídépítés is szerepel - tette hozzá.

Az NGM az MTI érdeklődésére közölte, hogy a fővárosban a rendezvény kiemelt helyszíne a Construma építőipari szakkiállítás lesz, ahol a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum 11 iskolájának több mint 200 szakmája mutatkozik be További info a www.szakmakejszakaja.hu honlapon.

Disznókat is tapogathatunk

Ma kezdődik a kilencedik alkalommal megrendezett mangalica fesztivál Debrecen főterén, a Református Nagytemplom előtti Kossuth téren. A háromnapos fesztivál látogatói helyben sült egész malac és frissen sütött tepertő mellett frissen készült mangalica ételek közül is válogathatnak. A klasszikus - hurka, kolbász, tarja, hagymásvér - ételek mellett mangalica street food azaz könnyen, gyorsan, akár kézből is fogyasztható mangalica menü is készül Debrecenben. 

Napközben a fesztivál hangulatához illeszkedő zenei programok, vásári komédia, gasztro bemutatók, kora délutántól könnyűzenei koncertek várják a látogatókat péntektől vasárnapig a kilencedik debreceni mangalica fesztiválon.

Tóth Péter, a szervező Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének (MOE) elnöke elmondta: egyesületük stabilan gazdálkodik, s tavaly megalakította nemzetközi divízióját is. Utóbbi azt jelenti, hogy elsősorban Kárpát-medencei gazdák, de japán, USA-beli, kanadai, svéd és portugál tenyésztők is csatlakoztak az egyesülethez.

Hazánkban mintegy 250 mangalica-tenyészet van, a regisztrált tenyészkocák száma pedig eléri a tízezret, A tenyésztők zöme családi gazdaság, átlagosan 40 kocát tartanak, de van mintegy 150 tenyésztő, aki 10-20 közötti kocaállománnyal kiegészítő tevékenységként foglalkozik az állattartással - ismertette Tóth Péter.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ha valaki maradna a TV előtt

Ma kezdődik a Virtuózok című klasszikus zenei tehetségkutató negyedik évada, az első adásban az előző három évad emlékezetes pillanatait elevenítik fel. A Duna Televízióban és az M5 kulturális csatornán 19 óra 30 perckor kezdődő múltidéző műsorban a zsűritagok mellett az előző évadokban feltűnt Virtuózok is felidézik a számukra fontos, emlékezetes pillanatokat - közölte az MTVA sajtóirodája.

A zsűri tagjai között szerepel idén is Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes; Batta András Széchenyi-díjas zenetörténész, egyetemi tanár; Kesselyák Gergely Liszt Ferenc-díjas karmester, Érdemes Művész, a Magyar Állami Operaház tagja; Balázs János Liszt- és Junior Prima-díjas zongoraművész, Érdemes Művész és Várdai István Liszt-díjas csellóművész.

A természetbe is mehetünk

Számtalan kirándulóhely van Magyarországon, a várható időjárás pedig kedvez a túrázóknak, bár számolni kell azzal, hogy esetleg csúnyán elázhatunk. Szombaton időnként megélénkül majd a légmozgás, de több órára kisüt a nap, csapadék nem valószínű. A leghidegebb órákban 5-11 fok lehet. Napközben 20-25 fokig melegszik a levegő.

Vasárnap is főként napsütéses idő várható. Délután délnyugaton, nyugaton megvastagszik a felhőzet, és elsősorban ott helyenként eső, zápor, esetleg egy-egy zivatar is kialakulhat. Emellett többfelé élénk, a Szeged-Győr sávban erős széllökések is lehetnek. A minimumhőmérséklet 8-14, a maximumhőmérséklet 22-26 fok között alakul - írta tegnap előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 6. hétfő
Vilmos, Bíborka
15. hét
Április 6.
Húsvéthétfő
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?