-7 °C Budapest

Nem létező ruhák árusításáért marasztalták el a H&M-et

2018. április 5. 13:00

Jogerős bírósági ítéletben marasztalták el a H&M-et egy 2016 augusztusi eset kapcsán. A cég ekkor olyan rendeléseket vett fel és igazolt vissza, melyeket később nem teljesített.

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) közérdekű pert indított a H&M Hennes & Mauritz Ruházati Kiskereskedelmi Kft. ellen, mivel az tömegesen utasította vissza korábbi webshopos rendelések teljesítését - derül ki a FEOSZ sajtóközleményéből.

A bíróság jogerős ítéletében megállapította, hogy a H&M 2016. augusztus 18-án nem szolgáltatta a megrendelt és visszaigazolt termékeket azon fogyasztók egy része számára, amelyeknek a megrendelést követően pozitív tartalmú, az ajánlattal megegyező visszaigazolást küldött.

A szóban forgó napon a cég nagyon kedvező áron tüntette fel a termékeket a webshopukban. Emiatt több vásárló is rákérdezett a cég facebookos oldalán, hogy a valóságnak megfelelőek-e az árak. Kérdéseikre igenlő választ kaptak.

Ennek ellenére a cég később olyan megrendeléseket nem teljesített, melyek esetében megtörtént a pozitív tartalmú visszaigazolás küldése, illetve amelyek tartalma megegyezett a megrendelés tartalmával. Tehát a szerződés létrejött, így köteles lett volna a cég teljesíteni az abban foglaltakat.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A bíróság kötelezte a céget, hogy saját költségén ezen megállapítás közzétételéről gondoskodjon a saját honlapján, oly módon, hogy az az ítélet részére történő kézbesítésétől számított egy évig a honlapon látható legyen.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. január 13. kedd
Veronika
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?