16 °C Budapest

Nesze neked áfacsökkentés: csúcson az alapvető élelmiszerek ára

2018. január 11. 19:00

Hiába csökkent decemberben az élelmiszerek árindexe, összességében 2017-ben az éves átlag 8,2 százalékkal haladta meg a 2016-os értéket.

Mérséklődtek a nemzetközi élelmiszerárak decemberben, különösen a növényi olajok és a tejtermékek ára esett nagyot - derül ki a FAO, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete, ma megjelent élelmiszerár indexéből. A havi mutató, amely az alapvető élelmiszerek nemzetközi piacokon tapasztalható ármozgásait követi le, 169,8 pontjával 3,3 százalékkal volt lejjebb novemberi értékéhez képest. Hiába azonban az év végi gyengülés, a FAO

élelmiszerár-index éves átlaga (174,6) 8,2 százalékkal haladta meg a 2016-osat, kiérdemelve az elmúlt három év legmagasabb éves értéke címet is.

A tejtermékek árindexe majd 10 százalékoat zuhant decemberben a hatalmas exportkészletek és a tejporok, illetve a sajt és vaj iránti visszafogott kereslet együttese miatt. Ennek ellenére a mutató éves összesítésben 31 százalékkal volt fölötte az azt megelőző évinél. A növényi olajár-index 5,6 százalékot csökkent novemberhez képest a pálmaolaj árának esése miatt - utóbbi a felgyülemlett maláj és indonéz készletekkel magyarázható. Ami, cserébe, a szójaolaj jegyzését is lefele nyomta. 2017-ben ezen alindex szintje összességében 3 százalékkal volt magasabb a korábbi évhez képest.

A cukor árindexe szintén lejtmenetben volt (-4,1 %) a szezonális behatások és az előttünk álló év nagyobb kínálatának reményében. Átlagosan ezzel 11,2 százalékkal volt alacsonyabb a cukorárak szintje tavaly, mint két évvel korábban. Lényegében változatlan maradt azonban a gabonafélék összesített ára, a trend már a harmadik hónapja kitart: a búza árának gyengülését ellensúlyozta a kukorica és rizs drágulása. A 2017-es átlag 3,2 százalékkal haladta meg a 2016-ost, de még így is 37 százalékkal kevesebb volt a 2011-es rekordértéknél. A húsárak valamelyest erősödtek decemberben, és jelentősebben (9 %) az év során.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 6. hétfő
Vilmos, Bíborka
15. hét
Április 6.
Húsvéthétfő
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?