Jelentős következményekkel járhatnak a német halfeldolgozó ipar és a fogyasztók számára az Európai Unió készülő új oroszországi szankciói.
Közel kilencéves mélypontra csökkent a Hennes & Mauritz AB (H&M) árfolyama pénteken a stockholmi tőzsdén, miután a svéd vállalat arról számolt be, hogy üzleti évének utolsó negyedében még saját várakozásaitól is messze elmaradtak bevételei.
A H&M Hennes & Mauritz AB svéd multinacionális vállalat a spanyol Inditex után a világ második legnagyobb ruházati kereskedelmi vállalata. A november 30-án véget ért három hónapban a svéd vállalat 50,4 milliárd korona 5,97 milliárd dollár) árbevételt ért el, ami 4 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól. Az árfolyamhatást nem számolva 2 százalékos volt a visszaesés mértéke.
A vállalat közleményében rámutatott, hogy a H&M és más márkák internetes eladása felfelé ívelt a negyedik negyedévben, de a fizikai valóságban létező üzletek forgalma gyenge volt, csökkent a vásárlók száma. A cég azt tervezi, hogy felgyorsítja az alkalmazkodást a megváltozott piaci körülményekhez, ideértve
Az 1947-ben alapított svéd vállalat, amely 65 országban van jelen és csaknem 4600 üzlete van világszerte, idén indította új, a H&M-nél némileg drágább kategóriát képviselő márkáját, az Arketet: az első Arket üzletet augusztusban nyitotta a vállalat, és már 18 országban működik az online vásárlás.
A spanyol vetélytárs Inditex, amely egyebek között a Zara, a Bershka, a Stradivarius és a Massimo Dutti tulajdonosa, évek óta lekörözi a svédeket, ugyanis termékeinek több mint felét az eladási piacaihoz közeli helyeken gyártatja, így sokkal hatékonyabb az ellátási lánca. A svéd vállalat termékei négyötödét Ázsiában gyártatja, messze azoktól az országoktól, ahol értékesíti azokat.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 221 733 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,71%, az UniCredit Banknál 6,78%, az Ersténél 6,82, míg a CIB Banknál 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A H&M Hennes & Mauritz AB árfolyama péntek délelőtt 15,08 százalékos mínuszban, 170,1 koronán állt a stockholmi tőzsdén. Utoljára 2009 elején állt ilyen alacsonyan az árfolyam.
Óriási bírságot kaphatnak a népszerű boltláncok: keményen lecsapna a kormány az online értékesítésre
A brit kormány az online alkoholértékesítés szigorítását mérlegeli, miután komoly aggályok merültek fel a legnagyobb szupermarketláncok internetes értékesítési gyakorlata miatt.
Hatalmas változás élesedik a hazai webshopokban: teljesen átalakul az online vásárlás Magyarországon
Az év első felében több olyan változás is hatályba lépett, amelyek a kis- és középvállalkozásokat bevonták a fogyasztó kategóriájába.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







