A TikTok-videóban panaszkodó vásárló szerint az ár még egy dolog, de ki sem volt rakva az árusítóhelynél, hogy mennyi az annyi.
Két, egymástól független, nagy horderejű mézhamisítási ügyben is hatósági kivonásra került több tonnányi ismeretlen eredetű élelmiszer.
Az egyik esetben 42 hordónyi, összesen több mint 7,6 tonna súlyú méztétel kapcsán indított hatósági eljárást a Nébih egy élelmiszer-vállalkozás bejelentése alapján. A bejelentő az általa üzemeltetett egység számára alapanyagként vásárolta meg a jelentős mennyiségű mézet, amelyről a cég megbízásából elvégeztetett laborvizsgálatok megállapították, hogy magas idegen cukortartalma miatt nem felel meg előírásoknak.
A cég (jogkövető vállalkozásként) a kifogásolt 42 hordónyi tételt saját hatáskörben elkülönítette és kivonta a forgalomból. Ezt követően a laboratóriumi vizsgálati eredményeket átadta a Nébih részére, továbbá kérte az alapanyag élelmiszerbiztonsági és nyomon követési célú ellenőrzését. Az eljárása során (hatósági mintavételt és újabb laboratóriumi vizsgálatokat követően) a jogsértés ténye bebizonyosodott. A felelősök megállapítása folyamatban van.
A másik eset során előzetes adatgyűjtést követően tartott élelmiszerbiztonsági és nyomon követési vizsgálatot a Nébih egy méztermelő vállalkozónál, akinél több jogsértést is feltártak a szakemberek. A többszöri, mintavétellel egybekötött hatósági ellenőrzések során kiderült, hogy
A fentiekre való tekintettel a Nébih 21 hordó (mintegy 3600 kg) jogsértő méztétel forgalomból történő kivonását és megsemmisítését rendelte el. A hatósági eljárás, valamint a bírság megállapítása folyamatban van. Az érintett vállalkozás adati egyébként elérhetőek a Nébih Jogsértések oldalon. A második eseteről készült videófelvételt pedig megnézheti a lenti videón.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Hatalmas változás élesedik a hazai webshopokban: teljesen átalakul az online vásárlás Magyarországon
Az év első felében több olyan változás is hatályba lépett, amelyek a kis- és középvállalkozásokat bevonták a fogyasztó kategóriájába.
-
Az egészségbiztosítással megelőzhetjük a bajt és megőrizhetjük az egészségünket (x)
A megfelelő egészségbiztosítás nemcsak anyagi védelmet nyújthat, hanem az egészségügyi ellátások megszervezésében és finanszírozásában is segítséget adhat.







