19 °C Budapest

Ez kerül a magyarok asztalára karácsonykor: máskor nem nagyon eszünk belőle

2017. november 24. 08:24

A magyarok jószerével csak karácsonykor fogyasztanak halat, főleg pontyot. Jövőre talán ez változhat, hiszen jelentősen csökkenhet a halak ára a 27 százalékos áfa 5 százalékosra csökkentésének köszönhetően.

A magyarok jószerével csak karácsonykor fogyasztanak halat, főleg pontyot. Jövőre talán ez változhat, hiszen jelentősen csökkenhet a halak ára a 27 százalékos áfa 5 százalékosra csökkentésének köszönhetően. Erről Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője, az Aranyponty Kft. tulajdonosa beszélt a Népszavának.

A lap pénteki száma szerint a magyarok alig öt-hat kiló halat esznek évente átlagosan, és ezzel az ország a lista végén kullog Európában. Ráadásul ennek a mennyiségnek nagyjából a fele import tengeri hal, halkészítmény. A Magyarországon megtermelt 12-13 ezer tonna ponty nagy része karácsonykor kerül a fazékba, tepsibe. Ezenkívül mintegy 3-3,5 ezer tonna busa, amur, európai szürke harcsa, süllő, valamint akvakultúrában, vagyis nem halastóban, hanem zárt rendszerben nevelt afrikai harcsa, pisztráng, tokféle színesíti a választékot.

A lapban megjelent lista szerint a harcsaszelet 4800 forintba, a harcsafilé 5200, a lazacszelet 6400, a lazacfilé 6800, a fogasfilé 5000, a pontyszelet 1900, a pontyfilé 2000 forintba kerül.

A szóvivő szerint nőhet a halfogyasztás, ha 2018-ban az édesvízi halak áfáját, hasonlóan a sertés-, illetve a baromfihúshoz, 27 százalékról 5 százalékra mérsékli a kormányzat. Ezzel az ágazat is tisztulhat, hiszen 5 százalékért már nem érdemes kockáztatni, a fekete- és szürkegazdaság elveszíti versenyelőnyét a legálisan működő vállalkozásokkal szemben. A kedvezőbb adózás visszaszoríthatja az importot is, hiszen már a külföldről behozott, főleg tengeri hal is veszít árelőnyéből. A fogyasztó a 22 százalékos áfacsökkentésből átlagosan 10-17 százalékkal alacsonyabb áron juthat majd halhoz.

NEKED AJÁNLJUK
Drágult a tojás

A márciusi adatok alapján tavalyhoz képest alacsonyabb lett a tejtermékek feldolgozói értékesítési ára is, így többek között a vajé, a vajkrémé, a trappista sajté, a...

NAPTÁR
Tovább
2026. május 1. péntek
Fülöp, Jakab
18. hét
Május 1.
A Munka ünnepe
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem