Az online élelmiszer-vásárlás egyre népszerűbb a magyarok körében, és már nem csupán néhány gyorsan beszerezhető termék rendeléséről szól.
Hatalmas változás a hazai üzletekben: kiderült, hova menekítik a pénzüket a magyar vásárlók
Augusztusban 2,4 százalékkal haladta meg a kiskereskedelmi forgalom volumene az egy évvel korábbit, ugyanakkor júliushoz képest 0,7 százalékos visszaesést mért a KSH. A növekedést elsősorban a nem élelmiszeres üzletek, az online kereskedelem és az üzemanyag-forgalom húzta, miközben az élelmiszerboltokban alig nőtt az eladások volumene.
A magyar kiskereskedelem augusztusban is növekedni tudott éves összevetésben, de a nyári hónap utolsó harmadában már láthatóan veszített a lendületéből. A naptárhatástól megtisztított adatok szerint a forgalom volumene 2,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a szezonális és naptárhatással kiigazított mutató azonban júliushoz képest 0,7 százalékos csökkenést mutatott.
Ez azért érdekes, mert az év első nyolc hónapjában még jóval erősebb a kép. Január és augusztus között a kiskereskedelmi forgalom volumene 4,3 százalékkal nőtt éves alapon. A kiskereskedelem legnagyobb súlyú része, az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletek forgalma augusztusban mindössze 0,5 százalékkal emelkedett éves összevetésben.
A szegmensen belül jelentős különbségek látszanak. Az élelmiszer-kiskereskedelem 77 százalékát adó élelmiszer jellegű vegyes üzletek forgalmi volumene 1,9 százalékkal nőtt, miközben az élelmiszer-, ital- és dohányáru-szaküzleteké 4,8 százalékkal visszaesett.
A nyári hónapokban tehát már nem az élelmiszerüzletek jelentették a kiskereskedelem fő növekedési motorját. Ebben szerepet játszhat az is, hogy a háztartások egyre nagyobb arányban költöttek más termékekre és szolgáltatásokra.
A nem élelmiszeres üzletek vitték a hátukon a piacot
A nem élelmiszer-kiskereskedelem sokkal erősebb számokat produkált. Augusztusban 5,0 százalékkal nőtt az értékesítés volumene éves alapon. A legnagyobb növekedést a gyógyszer-, gyógyászati termék- és illatszerüzletek érték el, ahol 5,4 százalékkal bővült a forgalom. Az iparcikk jellegű vegyes üzletekben 4,2 százalékos, a textil-, ruházati és lábbeliüzletekben 2,7 százalékos volt a növekedés.
A bútor- és műszakicikk-üzletekben 1,0 százalékkal nőtt az értékesítés volumene, a könyv-, számítástechnika- és egyéb iparcikküzletekben pedig 0,6 százalékos bővülést mértek. A használtcikk-üzletek jelentették a kivételt, itt 3,3 százalékkal csökkent a forgalom.
A leglátványosabb adat továbbra is az internetes értékesítésnél látható. A kiskereskedelmi forgalom 8,3 százalékát adó csomagküldő és internetes kereskedelem volumene augusztusban 12 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ez már önmagában is komoly súlyt jelent a teljes kiskereskedelmi növekedésben. Miközben a hagyományos üzletek között több olyan szegmens is akad, ahol szerényebb vagy negatív a dinamika, az online vásárlás továbbra is kétszámjegyű ütemben bővül.
Az üzemanyag-forgalom is nőtt
Az üzemanyagtöltő állomások forgalmának volumene augusztusban 3,1 százalékkal emelkedett éves összevetésben. A kiskereskedelmi forgalom folyó áron összesen 1787 milliárd forintot tett ki.
Ebből 48 százalék jutott az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekre, 36 százalék a nem élelmiszer-kiskereskedelemre, míg 16 százalék az üzemanyagtöltő állomásokon realizálódott. A kiskereskedelmi adatokból kimaradó gépjármű- és gépjárműalkatrész-üzletek nyers forgalmi volumene közben 8,0 százalékkal nőtt.
Az idei első nyolc hónap alapján a magyar háztartások fogyasztása továbbra is érdemben bővül. Január és augusztus között a teljes kiskereskedelmi forgalom volumene 4,3 százalékkal nőtt, ezen belül az élelmiszer-kiskereskedelem 2,2, a nem élelmiszeres üzletek 5,6, az üzemanyag-kiskereskedelem pedig 7,5 százalékos növekedést produkált.
Az augusztusi havi visszaesés ugyanakkor azt mutatja, hogy a fogyasztási boom nem feltétlenül egyenes vonalban folytatódik. A következő hónapok adatai ezért fontos jelzést adhatnak arról, hogy átmeneti megtorpanásról van-e szó, vagy a korábbi hónapokhoz képest tartósan mérséklődik a háztartások vásárlási kedve.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







