A Szerbiai Kőolajipari Vállalat működési engedélyét nem hosszabbították meg, ezért leáll a pancsovai kőolajfinomító.
Könnyű, gyors és kényelmes az érintéses fizetés. Ugyanakkor csúnyán ráfizethetünk, ha néhány alapvető dologra nem figyelünk oda. Mutatjuk, mi az, amit érdemes észben tartani, ha érintéses kártyával fizetünk.
A kártyás vásárlások közel kétharmada már érintéses - közölte a Magyar Nemzeti Bank idén júniusban. A vásárlások 63 százaléka történt az új technológia használatával, ami értékben a teljes forgalom közel felét jelentette. Az érintéses tranzakciók számának bővülése mintegy 80 százalék volt az előző év azonos időszakához képest.
2017 júliusában összesen 5,2 millió lakossági bankkártya volt használatban Magyarországon a GKI Gazdaságkutató Zrt. felmérése szerint. A kártyatulajdonosok fele mondta azt, hogy használja az érintéses fizetési funkciót, 13 százalékuknak van ugyan erre lehetősége, de nem él vele.
Általánosságban elmondható, hogy a fiatalabb korosztály kedveli az érintéses fizetést, a 30 év alattiak 59 százaléka él a lehetőséggel, míg az 50 év felettieknél csupán 32 százaléka fizet így. A funkció nyújtotta előnyökkel egyébként legkevésbé a legfeljebb 8 osztályt végzettek élnek (67%), és ahogy nő az iskolai végzettség, úgy nő az erre való nyitottság: az egyetemi diplomával rendelkezők 89 százaléka használ érintéses kártyát
Ugyanakkor sokan nincsenek tisztában az érintéses fizetés veszélyeivel. Amikor például az üzletben, a kasszánál jelezzük, hogy kártyával fizetnénk, majd a pénztáros szó nélkül kiveszi azt a kezünkből és a terminálhoz érinti, az igencsak aggasztó. Ugyancsak problémás, ha egy könnyed baráti vacsora után, mikor rendezni szeretnénk a számlát, a pincér a fizetőeszközt a kezünkből kivéve egy pillanat alatt elintézi a dolgot.
Hányszor fordult elő veled hasonló? Szerencsés vagy, ha egyszer sem. Sokakkal viszont nap, mint nap megtörténik. De vajon van-e ahhoz bárkinek joga, hogy kivegye a kezünkből a fizetőeszközt? A válasz persze egyszerű: nincs. Mégis, sokan nem szólnak egy ilyen helyzetben, de olyan is akad, akit mindez egyszerűen nem érdekel.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Legalábbis ezt támasztja alá egy külföldi kutatás, amely szerint a vásárlók mintegy 48 százaléka nem szokta megnézni az egyenlegét, mielőtt PayPass-szal vásárolna. 29 százaléka a válaszadóknak ugyanakkor azt mondta, nem szereti, ha mások a bankkártyájához nyúlkáknak, míg 21 százalékuk nem igazán töprengett még ezen, de nem aggasztja különösebben, ha más babrál a kártyájával. Érdekes viszont, hogy a kutatásban részt vevők 12 százaléka egyenesen szereti, ha nem neki kell bajlódnia a kártyájával, hanem a fizetésnél megteszik ezt helyette mások.
Ha viszont biztonságban szeretnéd tudni a kártyád és a pénzed, nem árt, ha néhány dolgot észben tartasz:
- Az érintéses fizetés legfontosabb szabálya, hogy a kártyánkat soha semmilyen körülmények között ne adjuk ki a kezünkből. Ha a pincér utánanyúl, udvariasan szólj rá, hogy legyen kedves és hozza oda inkább a terminált.
- Soha ne veszítsd szem elől a kártyát. ha valaki mégis kivenné a kezedből - legyen az pincér vagy bolti eladó - akkor is figyeld, ki mit csinál, kérd el a bizonylatot is, és nézd át, mielőtt elhagyod a helységet. Ha nem az az összeg szerepel rajta, mint amit eredetileg fizetned kellett volna, így azonnal tudsz szólni.
- Kártya helyett fizess a mobiloddal! A Gránit Baknknál, az MKB-nál és az OTP-nél is elindult már a mobilfizetés. Egy alkalmazás segítségével elő sem kell venned a bankkártyádat, az NFC technológiának köszönhetően egyszerűen rendezheted a számlát a telefonoddal is. Magyarországon már 87 ezer helyen lehet az okostelefonok segítségével fizetni, de az elfogadóhelyek száma folyamatosan növekszik.
- Ha kártyával fizetsz, 5000 forint vagy ezen összeg alatt a fizetés tényleg csak egy érintés, vagyis a PIN kódot se kell megadni, de ha ennél többet költöttél, akkor kérik a kódot. Tehát ha illetéktelenek kezébe jut a kártya, 5000 forintnál többet nem tudnak levenni a számládról.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








