13 °C Budapest

15 deka párizsi, 3 tojás, 7 deka trappista: erre futja naponta a magyaroknak

2017. október 17. 12:32

A keresetek 10 százalék feletti emelkedése mellett többet költöttek a családok 2017 első félévében, a Központi Statisztikai Hivatal összegzése szerint. De mit vásárolnak a magyarok, mire megy el a pénz?

A keresetek 10 százalék feletti emelkedése mellett többet költöttek a családok 2017 első félévében, a Központi Statisztikai Hivatal összegzése szerint. A háztartások egy főre jutó havi költekezésének adatait azonban a blokkk.com tovább boncolgatta, napi átlagot számolva.

Ha megnéztzük, mire elég naponta átlagosan a pénz, a blokkk.com azt találta, egy főre körülbelül  negyven deka kenyér, vagy éppen öt darab zsemle (a KSH átlagáraival operálva) jut.. Párizsiból a 15 deka fejenként, vagy 9 deka, vékonyan szeletelt gépsonkára telik az embereknek. A párizsi kilós ára nagyjából egy százassal több a sertéscomb átlagáránál, így ha az átlagvásárló nem nagyon eszik felvágottat (a legolcsóbból sem, legfeljebb egy-két nagyon vékony szeletet napjában), akkor egy szeletnyi húsra is futja. Halat alig eszik a család, ez is kitűnik az adatokból.

A tejtermékek, tojás körében lehet választani: három tojás naponta, vagy hét deka trappista (ennyi jön ki az átlagárakból), vagy 5-6 deci tej (az alacsonyabb zsírtartalmúból), vagy éppen mindegyikből - az előbbi napi adagokból porciózva - egy keveset.

A napi 48 forintos gyümölcskeret egy szép nagy almára elegendő. Burgonyából a fél kilónál valamivel kevesebb a napi átlagos adag, de ez a 78 forint paradicsomra, paprikára már nem jelentett egy-két darabnál többet. Édességre a napi 41 forint nem sok (bár ez nem is nagy baj az egészséges táplálkozás oldaláról). Alkoholmentes italból ásványvízből több, gyümölcsléből kevesebb futotta 2017 első félévében.

A napi élelmiszer fogyasztási és a más adatokból kiolvasható jövedelemkülönbségek azért azt sejtetik, hogy kisebb, de nagyobb különbségek is rejlenek a családi költekezés átlaga mögötte: van, akinek csak több kenyérre, de akad, akinek több gépsonkára futja:

Nem véletlen, hogy tartós javakból az elmúlt években növekedésnek indult a piac. A nemzetközi irányzatok azt jelzik, hogy azért vannak területek, ahol van pótolni való, ilyen például a családok személygépkocsi vásárlása. Nyugat-Európában sokkal nagyobb a gépkocsi ellátottság. Persze ez a legdrágább kiadás ebben a körben, így itt kell legjobban nekigyürkőzniük a családoknak, de a nyugat-európaitól nem kis mértékben elmaradó keresetek mellett ez azért nem megy egyik pillanatról a másikra.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Jelenleg még a használt autók piaca megy jobban, az öregedő magyar gépkocsiállomány pedig árulkodó tünet.

2017 I. félévében a magyar lakosság egy főre jutó havi átlagos kiadása - ez az átlag - 79,6 ezer forint volt, ami folyó áron 7 százalékkal, a fogyasztói árak emelkedését kiszűrve - volumenben - 4,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.

Havonta a legtöbbet, egy főre vetítve átlagosan 21 ezer forintot élelmiszerekre és alkoholmentes italokra, 17 ezer forintot lakásfenntartásra és háztartási energiára, közel 9 ezer forintot közlekedésre költött a lakosság.

A további tételek közül hírközlésre havonta fejenként több mint ötezer forintot, kultúrára és szórakozásra négyezer forintnál is többet fordítottak:

Így költekeztek a magyarok az elmúlt években:

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem