Csak a tavalyi év második felében 4 ezer kisbolt zárt be, és nem várható, hogy csökken a hullám.
Nem vártak tovább a magyar áruházak, már a héten elkezdték kipakolni a karácsonyi portékákat. Van olyan élelmiszerlánc, ahol már most mikuláscsokik, szaloncukrok garmadája várja a vásárlókat. Az idejekorán elindult akciók láttán ugyanakkor felmerül a kérdés, mi van akkor, ha a vásárló nem azt kapja a pénzéért, amire számított - hanem például egy megolvadt, kifehéredett valami fogadja, amikor kibontja a csomagot. Mit tehetünk ilyenkor? Ennek jártunk utána.
Néhány napja jelentek meg az első hírek, illetve posztok a közösségi médiában, hogy egyes boltok már most, két hónappal az ünnepek előtt kipakolták polcaikra a mikuláscsokikat, karácsonyi édességeket. Joggal merülhet fel ugyanakkor a kérdés, hogy az idejekorán kipakolt édességek minősége nem sínyli-e meg, míg a vásárlók kosaraiba kerülnek.
Hiszen mindannyian jártunk már úgy, hogy a csomagolását felbontva egy megolvadt, megfehéredett (megszürkült) valamit találtunk. Majd a látványt követően megdöbbenve állapítottuk meg, hogy bizony a csokoládé szavatossági ideje még nem járt el. Lapunk megkérdezte az áruházakat és az erre illetékes hatóságot, hogy mi okozhatja az ilyen jellegű problémákat, valamint, hogy mit tehetünk akkor, ha minőségileg kifogásolt áruval találkozunk.
Mi történik a boltokban?
Az áruházláncok nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy épületeikben biztosítani tudják a tárolásra legmegfelelőbb hőmérsékletet. A Tescóban például a termékek jelentős része kínálókartonban kerül ki a polcokra, melyeknek célja hogy megvédje a benne lévő árut a szállítás és kihelyezés során felmerülő környezeti hatásoktól. A Tesco mellett az Auchan és az Aldi is nagy hangsúlyt fektet az áruházak hőmérsékletének és páratartalmának megfelelő beállítására - osztották meg termékpolitikájukat az áruházláncok a Pénzcentrum érdeklődésére.
Az Auchan emellett törekszik arra is, hogy a csokoládék minél kevesebb időt töltsenek a polcokon (hosszú eltarthatósági idejük ellenére is). A Lidl beszállító partnereinek pedig külön szerződésben van szabályozva, hogy milyen körülmények között kell kézbesíteniük az adott termékeket, ezt pedig minden esetben ellenőrzik is. A Sparnak is lehetősége van arra, hogy ha valamilyen probléma olyan méreteket ölt, hogy igényli az áruház beavatkozását, akkor a cég független, rendkívüli auditot tarthat az okok feltárásában.
Az érintett édességek
- mondta el Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.
A vékony csokoládé réteg azonban csak az egyik probléma, a másik az, hogy
Hiszen ezeket legtöbbször különleges alkalomra szánják. Így ezek a termékek vannak a legtovább kitéve a környezeti hatásoknak. A NÉBIH szerint azonban fontos, hogy tisztában legyünk azzal, hogy valódi csokoládét vagy kakaómasszából készült terméket vásároltunk-e, ugyanis teljesen más az Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal elvárása is ezekkel az édességekkel szemben.
Mit tehetünk, ha megszürkült a csoki?
Sokan lehet, hogy csak szomorkodva és a szájukat húzva elfogyasztják a kifogásolható minőségű édességet, vagy kidobják az egész pakkot a kukába és zsörtölődnek egyet. Pedig van megoldás az ilyen helyzetekre. A nagy élelmiszerláncok kivétel nélkül azt a tájékoztatást adták, hogy
Ezt a Tesco, a Spar, az Auchan, a Lidl és az Aldi is vállalja. Ráadásul, ha bármelyik áruházlánc sajátmárkás termékéről van szó, akkor még a vásárlást igazoló cetlit sem kell magunkkal vinnünk.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ha azonban odahaza szembesülünk az ehetetlenné vált csokival és már nincs kedvünk visszacaplatni a boltba, illetőleg ha éppen a bonbon ajándékozási lánc végére szorultunk, akkor sem kell tétlenül maradnunk. Bármikor felhívhatjuk ugyanis a NÉBIH zöld számát (06-80-263-244) és bejelentést tehetünk. A bejelentőnek meg kell adnia a vásárlás helyét (üzlet címe, neve), az élelmiszer nevét, és azt, hogy mikor vásárolta a problémás árut, vagy mikor tapasztalat az üzletben a szabálytalanságot. Továbbá csomagolt élelmiszer esetén a gyártó pontos megnevezését, a termék minőségmegőrzési idejét és a termék gyártási számát (tételazonosítóját). Ezt követően a kifogásolt termékből mintavételre kerül sor a bejelentő által megadott üzletben, és a termék minőségi paramétereit és érzékszervi tulajdonságait akkreditált hatósági laboratóriumban gyakorlattal rendelkező személyzet megvizsgálja.
Ez okozza a problémát
- mondta el megkeresésünkre a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH)
Ez pedig két féle folyamat miatt történhet:
- Zsír vándorlás: ennek során a csokoládé elveszti a fényét és kifehéredik. Szobahőmérsékleten is jelentős mennyiségű folyékony olaj van a csokoládéban, azonban a kakaóvaj, mint szilárd fázis visszatartó hatása érvényesül. Viszont ha a hőmérséklet 30°C fölé emelkedik, a folyékony arány növekszik, és szilárd fázis visszatartó hatása meggyengül. Következésképp csatornák (kapillárisok) nyílnak a folyékony fázis számára, amely viszonylag nagy olvadáspontú zsírokat magával visz a felszín felé. A felszínen megfagyva a felszínre került zsírok vajszürkülést okoznak. Az állandó, megfelelő hőmérsékleten történő tárolással, szállítással ez elkerülhető. Ez a gyakoribb csokoládé felületi szürkülését okozó folyamat.
- Cukor kicsapódás: ez akkor történik meg, ha például a csokoládét hűtőszekrényből vesszük ki, és a nedvesség lecsapódik és ennek a víztartalma feloldja a cukrot a csokoládéban. Ilyenkor a levegőben jelen lévő páratartalom kicsapódik a termék felületére, és lassan oldani kezdi a termékben lévő cukrot, ennek következtében a termék felületén vékony cukoroldat foltok keletkeznek, amelyek szárazabb légtérben kiszáradnak, és a felületen finom cukorkristályok maradnak. A termék felületén ujjunkat végighúzva érezhetjük a cukorkristályok finom csiszolását.
A két lehetséges fehéredési ok mellett az avasodás is megtörténhet, ez azonban leginkább az olajos maggal dúsított termékekre jellemző. Az avasodás bekövetkezését és előre haladását a környezet nedvessége, a hőmérséklet és a fényhatás befolyásolja. Az avasodást a telítetlen zsírsavak oxidációja okozza, és a keletkező kis molekulájú vegyületek kellemetlen, csípős, karcos, kesernyés, savanykás ízt okoznak. Tehát az avas termék érzékszervileg is kifogásolt, míg a zsír vándorlás és a cukor kicsapódás elméletileg nem okoz ízbeli eltérést, csupán esztétikait. Bár ez utóbbit inkább döntse el mindenki maga.
Hogyan védekezzünk?
Benke Anna, a Magyar Édességgyártók Szövetségének főtitkára azt tanácsolja, hogy a nyári vásárlások alkalmával a csokoládét tegyük izolír táskába és minél hamarabb helyezzük el 18 és 23 fok közötti hőmérsékleten. Valamint nagyon figyeljünk oda arra, hogy hol vásárolunk és válasszuk azokat a helyeket, ahol biztosak lehetünk abban, hogy az árut a biztonsági és szállítási előírásoknak megfelelően kezelik. Erre egyébként a NÉBIH is felhívja a figyelmet.
Biztonságos karácsony?
A NÉBIH egyébként 2007-től végez koordinált, kiemelt ellenőrzéseket különös tekintettel az egyes ünnepkörökhöz, mint például a húsvét vagy a karácsony. Emellett pedig évszakhoz kötött időszakokban is nagyszámú helyszíni ellenőrzéseket és termékvizsgálatokat tartanak. Ezektől függetlenül pedig az éves mintavételi terveiknek része az édesipari termékek vonatkozó vizsgálat is. Ami magába foglalja a szúrópróbaszerű analitikai vizsgálatokat, mint például a zsírtartalom, adalékanyag és érzékszervi vizsgálatok.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
Milliók múlhatnak egyetlen telefonhíváson: érdemes nagyon figyelni
Folytatjuk adatbiztonságról szóló cikksorozatunkat.
-
Hogyan lehet egyszerre impozáns és hatékony egy otthon? (x)
A 21. század otthona egyszerre kényelmes, lenyűgöző és energiahatékony. De hogyan érjük el, hogy a dizájn, a komfort és az energiaspórolás szempontjai is érvényesüljenek?
-
Ismét a Rossmann lett a Legjobb Munkahely (x)
A Rossmann Magyarország második alkalommal nyerte el a Kincentric által végzett munkavállalói elégedettségi felmérés alapján a Legjobb Munkahely címet.