Új, ázsiai termékválogatásra épülő pop-up koncepciót tesztel a Breier Csoport több Príma és CBA üzletében.
A vásárlók minden esetben körültekintően járjanak el az online vásárlásnál, nézzék meg a kiválasztott webáruház honlapját, hogy szerepel-e azon a cég pontos neve, székhelye és postacíme, hiszen ezeket az Európai Unióban minden cégnek fel kell tüntetnie.
Kóródy Dávid, a Budapesti Békéltető Testület hivatalvezetője az M1 műsorában azt javasolta, hogy ha a vásárlók a cég honlapján csupán egy e-mail címet találnak, akkor azzal a webáruházzal lehetőleg ne kössenek szerződést. A testülethez érkező panaszok közül kiemelte az internetes vásárlásoknál a fogyasztó számára biztosított 14 napos elállási joggal és a tartós fogyasztási cikkek vásárlásánál az egy éves kötelező garanciával összefüggő problémákat.
Kóródy Dávid közölte: az elállási jog gyakorlásánál abból adódnak a fogyasztó és a kereskedő közti konfliktusok, hogy vannak cégek, amelyek ki akarnak bújni az elállási jog által rájuk kiszabott kötelezettség alól és olyan többlet feltételeket követelnek a vásárlótól, ami a jogszabályban nem is szerepel. Példaként említette, ha a cég csak eredeti, bontatlan csomagolásban hajlandó visszavenni az adott terméket.
Szólt arról is, hogy a tartós fogyasztási cikkeknél az egy éves garancia azt jelenti, hogy ha a termék meghibásodik, akkor a vállalkozásnak kell bizonyítania, hogy eladáskor még hibátlan volt, ha ezt nem teszi meg, akkor ki kell cserélnie vagy ki kell javítania az adott terméket.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







