16 °C Budapest

Tojásbotrány: emelkedhetnek az árak Magyarországon?

MTI
2017. augusztus 14. 12:31

A szennyezett tojások darabszáma és volumene nem éri el azt a szintet, hogy az árban változást okozzon, azonban a piaci folyamatokat befolyásolhatja - mondta Nagy Attila, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Élelmiszer és Takarmánybiztonsági Igazgatóságának igazgatóhelyettese az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

Nagy Attila kifejtette, hogy a szennyezett tojások mennyisége önmagában ugyan nagy, azonban az európai termeléshez képest kis volumen. Arról is beszélt, hogy a magyar tojás szektor a botrányból profitálhat. Hangsúlyozta, hogy a hamisított tételek nem kerülhettek Magyarországra, és nem szennyezhették a magyar tojást.

Hozzátette, a botrány kezdete óta a Nébih azt javasolja, hogy a vásárlók magyar tojást fogyasszanak, a mostani ismeretek szerint azok biztonságosak. Megjegyezte, hogy folyamatosan ellenőrzik az országba érkező tojás szállítmányokat, a nyugati országokban érintett tojásokat pedig megsemmisítik.

A "holland tojásügy" előzménye, hogy múlt hét péntekig 15 uniós és két EU-n kívüli ország jelezte, hogy rovarirtószerrel szennyezett tojásokat találtak: Ausztria, Belgium, Dánia, Franciaország, Hollandia, Írország, Lengyelország, Luxemburg, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország, Románia, Svédország, Szlovákia és Szlovénia, valamint Kína és Svájc. A Fipronil rovarirtószert az állatgyógyászatban használják emberi fogyasztásra nem használt állatoknál (kutyák, macskák) vérszívó paraziták irtására. A szert egyelőre nem tudni milyen okból keverték be a hollandiai tojástelepeken használt fertőtlenítő szerbe.

NEKED AJÁNLJUK
Drágult a tojás

A márciusi adatok alapján tavalyhoz képest alacsonyabb lett a tejtermékek feldolgozói értékesítési ára is, így többek között a vajé, a vajkrémé, a trappista sajté, a...

NAPTÁR
Tovább
2026. április 29. szerda
Péter
18. hét
Április 29.
Zajvédelmi világnap
Április 29.
A tánc világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem