A decemberi csomagvolumenre vonatkozó előrejelzéseket figyelembe véve a GLS Hungary időben megkezdte a szezonális felkészülést és a működés optimalizálását.
Ahogy tavaly, idén sem lehet sehol készpénzzel fizetni a fesztiválon. Viszont ahelyett, hogy a festipayes bódéknál kelljen ácsorogni, már előre meg lehet rendelni a kártyát, amit a karszalaggal együtt átvehetünk. Aztán a mobiltelefonunkról könnyen, gyorsan, sorbanállás nélkül tölthetünk rá pénzt is. Mindez szép és jó, de a rendszernek vannak még gyerekbetegségei.
Ahogy tavaly, úgy idén sem lehet készpénzzel fizetni a fesztivál területén. Viszont van rá lehetőség, hogy előre megrendeljük a Festipay kártyánkat, így azt rögtön, a karszalaggal együtt át lehet venni. Vagyis elég egy sort kivárni, nem kell a fesztivál területén még külön felkeresni a Top up pontokat, hogy megszerezzük a kártyát.
Az persze önmagában nem ér semmit, pénzt is kell rá tölteni, de azt is megoldhatjuk könnyen, gyorsan sorban állás nélkül. Ehhez csak annyi kell, hogy letöltsük a Volt fesztivál alkalmazását, és beregisztráljuk a kártyánkat. Itt érdemes megjegyezni, hogy a tényleg csak pár perces regisztrációhoz szükség lesz a kártya átvételekor kapott nyugtára, azon van ugyanis a PIN-kód, ami nélkül viszont mindezt nem tudjuk véghez vinni. Szóval semmi esetre se dobjuk ki a pénztárnál kapott papírcetlit, tegyük azonnal a zsebünkbe.
A regisztráció egyébként tényleg megvan kevesebb mint 5 perc alatt, utána fele ennyi idő alatt már a bankszámlánkról tölthetünk pénzt a kártyára. A mellett, hogy tényleg sokkal hamarabb végzünk, mintha valamelyik feltöltőpontnál várnánk ki, míg sorra kerülünk, azért is hasznos, mert folyamatosan nyomon tudjuk követni a kiadásainkat. Ráadásul, ha elhagynánk a kártyát, az alkalmazáson keresztül pillanatok alatt le is tudjuk azt tiltani.
Nem tökéletes még a rendszer
Tényleg sok időt és energiát lehet spórolni azzal, ha az alkalmazáson keresztül töltjük fel pénzzel a kártyát. Viszont azt tapasztaltuk, hogy a vásárlásnál mégis fennakadást okoz, ha nem az egyik Top up ponton intéztük a feltöltést.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az alkalmazás ugyanis figyelmeztet: a következő vásárlás előtt a vendéglátóipari egységben aktiválni kell a feltöltést, utána tudunk csak fizetni a kártyával. Hogy az aktiválás pontosan mit takar, azt nem írja ki az applikáció. Az utasításnak megfeleően így a rendeléssel egy időben szóltunk az egyik pultosnak, hogy most töltöttünk pénzt a kártyára, a segítségére lenne szükségünk. Nem igazán tudta, miről beszélünk, és hiába mutattuk meg, mit ír ki az alkalmazás, nem tudta mit kellene tennie. Így végül PayPass-os bankkártyával fizettünk.
Ahogy arra már mi is sokszor felhívtuk a figyelmet, problémás, hogy arra nincs lehetőség, hogy a festipay kártyán maradt összeget is visszutaljuk a bankszámlánkra. Mielőtt haza indulnánk, mindenképp keresni kell egy Top up pontot, ahol végül készpénzben adják vissza a korábban feltöltött összeget.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








