Vegyesen alakult a belföldi gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus utolsó hetében az előző év azonos időszakához viszonyítva
Az év közepéig kéne a mobilszolgáltatóknak elvégezni a feltöltőkártyás ügyfelek azonosítását, ám a Vodafone és a Telenor szerint ez nem fog menni. A cégek a Belügyminisztériumra mutogatnak.
A Belügyminisztérium által üzemeltetett, adatellenőrzésre szolgáló rendszer elmúlt hónapokban tapasztalt gyakori hibái és leállásai miatt a Vodafone Magyarország kétségesnek tartja, hogy az összes adategyeztetést sikerül elvégezni június 30-ig. A cég az ügyfelek érdekeit szem előtt tartó és a szolgáltatók számára is biztonságos határidőnek 2017. év végét tartja. A vállalat erre vonatkozóan több alkalommal tett már javaslatot, azonban ezeket eddig nem vették figyelembe - írja közleményében a telekommunikációs vállalat.
A Telenor az MTI érdeklődésére szintén azt közölte, hogy többször jelezték már hivatalosan az igényüket a határidő hosszabbítására, folyamatosan egyeztetnek a hírközlési hatóság és a Belügyminisztérium képviselőivel, rendszeresen adnak visszajelzést az adategyeztetés menetéről. A társaság szerint nagyon rövid a törvényben meghatározott határidő és esetenként akadozik a Belügyminisztérium központi adatbázisa, ahol az adatokat le kell ellenőrizni, ezért előfordulhat hosszabb ügyintézés. Hozzátették, hogy a társaság októberig vagy legalább szeptemberig javasolna hosszabbítást.
KATTINTS! Ezzel a pofátlan trükkel nyúlják le az adataid, ha feltöltőkártyás vagy
Az esetleges visszaélések megelőzése érdekében a Vodafone felhívta ügyfelei figyelmét, hogy a kártyák beazonosítása miatt kizárólag az alábbi négy telefonszámról indítanak adategyeztető hívást:
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
- +36 70 700 1270
- +36 70 440 4484
- +36 70 440 4461
- +36 70 440 4471
Amennyiben más számról érkezik megkeresés, azt kéri a Vodafone, hogy egyetlen ügyfelük se adja meg személyes adatait, hanem azonnal szakítsa meg a hívást.
Almageddon a hazai almapiacon: soha nem látott terméskiesés jöhet, így alakulhat 2026 őszén a kilóár
Alig lesz idén magyar alma, mégis zuhan az ára – elsőre szinte hihetetlen, mi történik a hazai piacokon. Az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható...
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







