11 °C Budapest

Veszélyes játék a magyar boltokban: ezekkel az ételekkel csak óvatosan!

2016. augusztus 13. 13:00

Magyarországon is egyre elterjedtebbek a boltban kapható, előre megfőzött készételek, amiket csak a mikróba kell betenni és már fogyaszthatóak is. Sokan nem tudják, hogy ezek az ételek akár veszélyesek is lehetnek, sőt még az sem mindegy, hogy mibe vannak csomagolva.


Lehet, hogy gyors és egyszerű megoldás ebédszünetben vagy egy fárasztó munkanap után rámarkolni egy adag paprikás csirkére a sarki közért hűtőpultjából, de közel sem biztos, hogy jó ötlet. A legnagyobb probléma egyébként nem is az ételekkel magukkal, hanem a csomagolással van.

Egyes rákkeltő anyagok ugyanis hő hatására könnyen kioldódnak a műanyag dobozokból.

Emiatt fontos, hogy mielőtt beteszünk valamit a mikróhullámú sütőbe, nézzük meg az étel csomagolásán, hogy ezt ajánlja-e a gyártó.

Máshol is előfordul

Ez egyébként nemcsak a boltban kapható, előre elkészített ételek kapcsán fontos. A Pénzcentrum megkérdezett több, étel házhoz szállítással foglalkozó vállalatot is arról, olyan műanyag dobozokat használnak-e, melyekben biztonsággal mikrózhatunk ételeket.

Cikkünk megjelenéséig Ódor Sándor, a Jófalat kereskedelmi vezetője válaszolt megkeresésünkre. Szerinte a dobozbeszállítójuk a mikrózhatóságot külön is vizsgáltatta, és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) jegyzőkönyve szerint, minden érték megfelelő.

Ha valaki olyan műanyagban melegíti az ételeit, amiből kioldódhatnak mérgek vagy rákkeltő anyagok, azzal hatalmas kárt tehet szervezetében.

Rick Hay, a Daily Mail által a témában megszólaltatott táplálkozási szakértő elmondta, hogy

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ezek a mérgek többletterhelést helyeznek az emésztési- és immunrendszerre egyaránt. Káros hatást gyakorolhatnak a termékenységre, a hormonháztartásra, a vérnyomásra, a szívre, az érrendszerre, valamint elronthatják a kedvet és a libidót is.

Természetesen nem kell senkinek megijednie, aki valaha melegített már mikróban úgy ételt, hogy nem nézte meg a csomagolásán, hogy ez ajánlott-e. Itt is fontos az arányosság elve. Minél kevesebbszer teszünk ilyet, annál kevésbé leszünk kitéve ezeknek a negatív hatásoknak.

A Daily Mail megszólaltatott egy másik szakértőt is az ügyben, Lily Souttert. Ő főleg azt hangsúlyozta, hogy a boltban kapható készételek elveszítik vitamin tartalmukat. Szerinte bizonyos kutatások azt mutatták ki, hogy az előre csomagolt zöldségek és gyümölcsök C-vitamin tartalmuk felét is elveszítik, mire elfogyasztják őket.

A szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy ezeket az ételeket sokszor olyan egészségtelen anyagokkal tartósítják, valamint ízesítik, mint a só, a cukor, a telített zsírok illetve egyéb színező anyagok és kemikáliák.

Ha mindenképpen ilyen, előre csomagolt készételt akar valaki fogyasztani, akkor a szakértő azt javasolja, hogy legalább egy tányérra tegye ki melegítés előtt.

Az Európai Unióban viszonylag biztonságban vannak a fogyasztók, hiszen tengernyi irányelv és egyéb jogszabály gondoskodik arról, hogy

  • az ételekkel kapcsolatba kerülő műanyagok ne változtathassák meg a bennük tárolt étel összetételét és
  • ízét sem, valamint az is meg van határozva, hogy
  • pontosan milyen műanyagokat lehet felhasználni.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 8. szerda
Dénes
15. hét
Április 8.
A romák világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?