Helyreigazító közlemény az „Ennyi volt, bezárja magyar üzleteit a népszerű ruhamárka: ne keresd, ez lesz helyette” címmel megjelent cükkünk kapcsán.
Jobb lesz idén a kajszi- és az őszibaracktermés, mint tavaly. A kajszitermesztők országos kutatási programot indítanának, hogy megfékezzék az ültetvényeken súlyos károkat okozó gutaütés kórt - írja a Magyar Hírlap.
Gutaütés tizedeli a magyarországi kajszibarack-ültetvényeket. A rejtélyes kór okára eddig még nem derült fény. Tavaly volt olyan gazda, akinél a kajszibarackfák negyven százaléka pusztult el. Kiss Gábor, a Gyümölcsért Termelői Értékesítő Kft. ügyvezetője a lapnak elmondta, hogy országos kutatási programot terveznek indítani, hogy megfékezzék a kórt.
Most még spanyol kajszibarackot is látni a piacokon, ám júliustól már a magyar termék viszi a prímet. Az idei öszibaracktermés pedig jobb lehet a tavalyinál, amikor fagy és jégeső is pusztított. Emiatt és jelentős spanyol és olasz import áruk nyomására valamivel olcsóbb lehet a felvásárolási ár, így az első osztályú magyar őszibarack kilónkénti ára a piacokon 300 - 350 forint lehet a következő hetekben.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







