A Mihály napi vásár 2026-os időpontja azért lehet kérdés, mert amíg korábban évente két vásárt rendezett Debrecen, már tavaly is csak a Debreceni Tavaszi Nagyvásárt...
Közétette a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az idei évre vonatkozó fizetési jelentését, amiből többek között az is kiderült, hogy az azonnali fizetési rendszer előreláthatólag 2019 második felében indulhat el hazánkban.
A jelentés legfontosabb üzenetei:
- 2015-ben is folytatódott az elektronikus fizetési módok használatának növekedése, az érintőkártyás technológia terén pedig jelentős előre lépés mutatkozott. A korábbi évekhez hasonlóan 2-3 százalékkal emelkedett az átutalási és beszedési tranzakciók száma, a legnagyobb mértékben azonban az érintőkártyás fizetések száma nőtt meg.
- mondta el a jelentést ismertető sajtótájékoztatón Bartha Lajos (MNB, Pénzügyi infrastruktúrák igazgatósága).
- A magyar pénzforgalom hatékonysága nemzetközi összehasonlításban számottevően nőtt 2015-ben. Az elektronikus fizetési módok lakossági vásárlásokon belüli részaránya 2,6 százalékkal nőtt, köszönhetően a kártyás vásárlások jelentős, 20 százalékos éves forgalomnövekedésének.
- A magyarországi kártyákkal történő fizetés európai összehasonlításban is kimagaslóan biztonságosnak tekinthető. Az Európai Központi Bank kártyás visszaélésekkel foglalkozó átfogó jelentése alapján megállapítható, hogy a magyarországi fizetési kártyás visszaélések értéke volt a legalacsonyabb egész Európában a jelentésben részletezett 2013-as adatok elemezve.
- A GIRO Zrt. által üzemeltetett Bankközi Klíring Rendszer (BKR) napközbeni elszámolási ciklusainak kétszeresére történő sűrítésével és az üzemidő kiterjesztésével 2015 szeptemberétől az ügyfelek számára is érzékelhető módon tovább gyorsult a hazai pénzforgalom.
Mikor jöhet az azonnali utalás?
A fizetési műveletek teljesítésének további gyorsítása, valamint az elektronikus fizetési módok használati lehetőségeinek kiszélesítése érdekében az MNB 2015-ben megkezdte az azonnali fizetési infrastruktúra létrehozásának előkészítését. Ezen a héten pedig már elkezdődött a piaci szereplőkkel való konzultálás.
- tette hozzá Bartha Lajos.
Mit jelentene ez a gyakorlatban?
Az átutalások azonnali teljesülése alapjaiban érinti a jelenlegi fizetési rendszerek működését és mind a központi rendszerek, mind pedig a bankok részéről egy rendkívül komplex pénzforgalmi fejlesztést jelent.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Magánszemélyek esetén a személyek közötti és a kiskereskedelmi fizetéseknél egyaránt használható, új fizetési megoldások jöhetnek létre, a gyors teljesítés pedig csökkentheti a vállalati szektorban megfigyelhető bizalomhiány készpénzhasználatot ösztönző hatását is. Emellett az új alapinfrastruktúra támogatja az innovatív fizetési megoldások létrehozását, amely egyrészt hosszú távon is növeli a hazai bankszektor versenyképességét, másrészt pedig egyszerűsíti az innovatív szolgáltatásokat nyújtó új szereplők piacra lépését - olvasható a fizetési rendszer 2016-os jelentésében.
A kártyás vásárlásokat is gyorsítanák
A legdinamikusabb ütemű bővülést mutató elektronikus fizetési mód, a fizetési kártyás vásárlások esetében a kártyaelfogadást biztosító kereskedők jelenleg általában csak 1-2 nappal a tranzakció lebonyolítása után jutnak hozzá a vásárlás ellenértékéhez. Ez jelentős elmaradás a már 4 éve napközbeni elszámolással működő átutalásokhoz képest, így a kereskedők fizetési számláján történő jóváírás gyorsítása indokolt.
Hivatalos, brutális árcédulával érkezik a Lego papucs: ennyiért lehet megvenni a meghökkentő darabot
Globális együttműködést indít a Lego és a Crocs. Ennek részeként a két márka február 16-tól dobja piacra az első közös terméket.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







