A budapesti Basket Plus áruház a napokban függesztette fel működését, és teljesen azonos forgatókönyv zajlott le Szlovákiában, Lettországban, valamint Litvániában is.
A Tesco már most vasárnap is nyitva tartaná a boltjait, ehhez azonban át kell szervezni a munkarendet, viszont akár három napi bért is kifizetne a cég ezért. A legtöbb hálózat egyébként május 8-án lenne először nyitva vasárnap is.
Már most vasárnap kinyitná áruházait a Tesco, ha talál elég embert, akik hajlandóak munkába állni. A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) az áruház dolgozóitól úgy tudja, a Tesco már megkereste az alkalmazottakat, hogyA cég egyelőre csak önkéntes alapon tudna kinyitni, mert ahhoz, hogy előírhassa a munkavállalóknak, hogy vasárnap is dolgozzanak, a munka törvénykönyve szerint legalább hét nappal előbb kellene szólnia, vagy valamilyen rendkívüli helyzetre kellene hivatkoznia. A KASZ-nál úgy tudják, hogy a legtöbb áruházlánc május 8-án tervez először kinyitni vasárnap, mert így egy hónapjuk van a szükséges átszervezésekre. A Tesco egyelőre csak annyit közölt az Index értesüléséről, hogy mérlegelik, kinyitnak-e most vasárnap.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







