Az online élelmiszer-vásárlás egyre népszerűbb a magyarok körében, és már nem csupán néhány gyorsan beszerezhető termék rendeléséről szól.
A kormány azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy vonja vissza a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvényt - jelentette be a mai napon Rogán Antal.
Habár a kiskereskedelmi forgalomra, létszámra vonatkozó gazdasági elvárások teljesültek a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvénnyel kapcsolatban, a kormány ennek ellenére azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy vonja vissza a szabályozást - jelentette be a mai napon Rogán Antal.
- érvelt Rogán Antal.
Ez tehát azt is jelenti, hogy okafogyottá vált az MSZP népszavazási kezdeményezése - Rogán szerint ezzel 4-5 milliárd forintot spórolhat a költségvetés. Viszont szakértők szerint így kérdésessé válik az is, hogy a szocialistáknak sikerül-e majd összegyűjteniük a vasárnapi boltzár mellett, például földügyben benyújtott kérdésükre is a 200 ezer aláírást. Az ugyanis kevésbé érdekli tömegében a lakosságot.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.






