Egy TikTokon felkapott desszert robbant be a Lidl kínálatába: a mangós és pisztáciás tortaszelet.
Az egyetemisták és főiskolások 86 százaléka az egyérintéses fizetést választja, amikor csak lehetősége van rá - derült ki egy friss kutatásból. A megkérdezett hallgatók 98 százaléka rendelkezik bankkártyával, míg okostelefonja 95 százalékuknak van. A kutatás azt is megállapította, hogy a fiatalok a felsőoktatási intézmények területén is szívesen használják a bankkártyájukat, a legtöbb campuson van is erre mód.
A MasterCard a felsőoktatásban tanuló fiatalok pénzügyi szokásait vizsgálta, arra keresve a választ, hogy milyen fizetési módokat részesítenek előnyben a hallgatók a tanuláshoz kapcsolódó költségek rendezésekor. A kutatásban több mint tízezer egyetemista és főiskolás vett részt, ők 14 felsőoktatási intézmény diákjai közül kerültek ki. A válaszadó hallgatók 99 százaléka nappali és levelező képzésben tanul, háromnegyedük 19 és 25 év közötti.A bankkártya és az okostelefon már alap
A felmérésből kiderül, hogy nagyon kevés egyetemista vagy főiskolás él bankkártya nélkül, a megkérdezett fiatalok 98 százaléka rendelkezik plasztikkal, közülük 86 százalék egyérintésessel fizet, amikor csak teheti. Az adatokból az is látszik, hogy az okostelefon már-már megkerülhetetlen eszköz a bankkártya-generáció körében, az összes válaszadó 95 százaléka használ ilyen telefont, és 27 százalékuk valamilyen banki vagy fizetési alkalmazást is igénybe vesz. A hallgatók 29 százaléka a jövedelme 100 százalékát a bankszámlájára kapja, nem csoda, hogy sokan a kifizetéseket is elektronikusan intézik. A pótvizsgadíjat a hallgatók 47 százaléka fizeti bankkártyával, míg a kollégiumi díjnál 31 százalék, a tantárgyfelvételi díjnál 29 százalék, a képzési önköltségnél pedig 27 százalék a kártyás fizetések aránya. Az utazásra költött összegeket a válaszadók 26 százaléka teljes egészében kártyával fedezi, a háztartási eszközöknél pedig 58 százalék ez az arány.
Népszerű az e-kereskedelem
A megkérdezett egyetemisták 82 százaléka szokott interneten keresztül vásárolni, 60 százalékuk a fizetésnél bankkártyás vagy egyéb készpénzmentes fizetési módot választ. A leggyakrabban online vásárolt termékek az elektronikai/számítástechnikai cikkek (52%), ezt követi a ruházat (43%), a zene (42%), a könyv (42%), a film (42%) és a kultúra/színház (40%). Az egyetemisták legritkábban az élelmiszereket szerzik be az interneten keresztül.
Bankkártyával az egyetemeken
A felmérés részeként feltérképezték a felsőoktatási intézmények területén található bankkártyás elfogadóhelyeket is, és listát készített 22 felsőoktatási intézmény kártyás fizetőhelyeiről, köztük az elérhető terminálokról, valamint egyéb egyérintéses elfogadóhelyekről (például az étel- és italautomatákról). A kutatás megállapította, hogy a vizsgált 22 felsőoktatási intézményben összesen 127 terminál és 131 egyérintéses fizetőhely érhető el. A legjobb statisztika a kártyás fizetés területén a Budapesti Műszaki Egyetemen található, ahol a kereskedők 61%-a elfogad kártyát, ráadásul mindegyik terminál egyérintéses. Hasonlóan erős a Pécsi Tudományegyetem, ahol pedig a kereskedők közel felénél lehet kártyával fizetni. Ezzel szemben sajnos van olyan fővárosi és vidéki oktatási intézmény, ahol egyáltalán nincs lehetőség bankkártyás fizetésre, igény pedig lenne rá.
Felejtsd el az olcsó húsvéti sonkát: a húsipari szakértő elárulta, miért fizethetünk rá a spórolásra
Húsvéti sonkavásárlás 2026: Kötözött vagy gyorspácolt, áztatva vagy főzve, olcsón vagy horror áron – mutatjuk, mire érdemes figyelni az ünnepi asztalra kerülő sonka kiválasztásakor
Meglepő fordulat a magyar boltokban: kiderült az igazság a húsvéti árakról, erre kevesen számítottak
A hagyományosan húsvéti ételek, a sonka, a tojás, vagy a torma javarészt a tavalyi áron, vagy annál is alacsonyabban kaphatók a nagy kereskedelmi láncok üzleteiben.
Váratlan fordulat a húsvéti bevásárlásnál: ezekért az ajándékokért indul meg a roham az utolsó héten
A húsvéti ajándékozás továbbra is stabil része a kisgyermekes családok életének: egy friss friss kutatás szerint a szülők többsége legfeljebb 10 ezer forintot szán ajándékra.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








