16 °C Budapest

Fogadjunk, hogy ezt nem tudtad a pezsgőkről

2015. december 30. 14:02

Ahogy közeledik a szilveszter egyre többen vásárolnak pezsgőt vagy valamilyen buborékos alkoholos italt. A fajták között azonban nagy a keveredés, ezért a NÉBIH Szupermenta csapata most összegyűjtötte, hogy mi kerülhet a pezsgős pohárba.

Borból készült szén-dioxid-tartalmú italok között többfélét különböztetünk meg. Alapvetően elmondható ezekről, hogy szén-dioxid eredete és mennyisége meghatározza a termékek élvezeti értékét.

Mi micsoda?

Habzóbor az, melynek palackjában legalább 3 bar nyomás uralkodik, és a szén-dioxid szaturálással kerül az italba. Ezt hasonlóan kell elképzelni, mint ahogy a szódavíz készül. A szén-dioxidot belepumpálják a borba és ettől lesz szénsavas az ital. Ennél a fajtánál nagy buborékokat láthatunk a pohárban, ez a szénsavtartalom hamar el illan.

A következő kategória a gyöngyözőbor, amely készülhet ugyanúgy, mint a pezsgő, tehát erjesztéssel, vagy akár szaturálással is, amikor a szén-dioxidot külön teszik a borhoz, mint a habzóbor esetében. Ez utóbbinál a címkén fel kell tüntetni, hogy a termék "szén-dioxid hozzáadásával készült gyöngyözőbor". Ebben a kategóriában a nyomás alacsonyabb, 1-2,5 bar közötti lehet. A szén-dioxid itt a termék frissességének hangsúlyozását hivatott szolgálni.

Pezsgő
esetében, a habzóborhoz hasonlóan 3 bar nyomásnak kell lennie a palackban. Itt kizárólag az erjesztésből származó szén-dioxid lehet az italban, tehát ez a legnemesebb az eddigi három kategória közül. Összehasonlításképp a pezsgő nagyjából kétszer annyi szén-dioxidot tartalmaz, mint a gyöngyözőbor. Azonban ettől a pezsgő nem feltétlenül karcosabb, ha jó minőségű az ital, a többlet szén-dioxid kellemes, simogató érzetet kelt fogyasztása közben.

Vannak továbbá úgynevezett "minőségi pezsgők", amelyek esetében már minimum 3.5 bar nyomás az előírás a pezsgőknél részletezettek szerint. Emellett az alapbornak, amelyből a minőségi pezsgő készül, kissé magasabb alkoholtartalommal kell rendelkeznie. Az "illatos minőségi pezsgők", mint ahogy a neve is jelzi olyan pezsgők, melyeket illatos szőlőfajtából (muskotályos fajták) készítettek.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Melyikben, mennyi cukor van?

  • A legédesebb a Doux (vagy Édes) pezsgő, melynek cukortartalma legalább 50 gramm literenként.
  • Ennél kissé szárazabb a Demi Sec (vagy Félszáraz) kategória, mely 32-50 gramm/liter cukortartalmú.
  • Ezt követi a Dry (vagy Sec vagy Száraz) pezsgő, 17-32 g/l cukorral.
  • Extra Dry (Extra száraz) az a változat, ahol a cukortartalom 12-17 g/l között mozog.
  • Ennél még szárazabb a Brut pezsgő, melynek literjében maximum 12 gramm cukor található.
  • A következő az Extra Brut legfeljebb 6 gramm per liter cukortartalommal.
  • A legszárazabb pedig a Brut Nature, mely 3 gramm/liter cukornál nem tartalmazhat többet.

NEKED AJÁNLJUK
Másodszor emel bért idén a Rossmann

300 millió forintot fordít munkatársai fizetéseinek növelésére az idén 30 éves drogéria, amely tavaly elnyerte a Kincentric Legjobb Munkahely díját.

A magyar menzák réméből lesz a jövő igazi szuperétele: disznótáp hozhatja el a forradalmat?

Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.

Ki nem találod, kiről nevezték el a legtöbb utcát Magyarországon: fotókon a rekorder

Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.

Nem akármibe vágott bele Király Gábor: Guinness-rekordra hajt a magyar kapuslegenda

Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.

Szívszorító: ilyen képeket eddig nagyon kevesen láthattak Budapest szegényeiről

A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. szeptember 30. szombat
Jeromos
39. hét
Szeptember 30.
A népmese napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
Új Pénzcentrum app
A legfrissebb hírek és árfolyamok
MOST NEM
LETÖLTÖM