Az angol krikett-válogatott vizsgálatot indít a játékosok túlzott alkoholfogyasztásáról szóló hírek miatt.
Az élelmiszerek gyakran nagyobb veszélyt rejtenek magukban, mint hisszük. Nagy-Britanniában évente száz ember veszti életét Campylobacter okozta ételmérgezésben. Biztonsági tippek, hogyan kerüljük el a fertőzést!
Tíz csirkéből nyolc fertőzött azok közül a termékek közül, amiket Nagy-Britannia legnagyobb szupermarketjaiban lehet kapni. A csirkék Campylobacter fertőzöttek, nem megfelelő hőkezeléssel pedig súlyos hasmenést okoznak. A Campylocater Magyarországon is előfordul, és sok esetben vezet megbetegedésekhez.
Az Egyesült Királyság Élelmiszerbiztonságért felelős testülete (Food Standards Agency - FSA) felmérése szerint egészen pontosan a boltokban kapható sütnivaló egész csirkék 73,3 százaléka fertőzött. A kutatások szerint a Campylobacter felelős a legtöbb ételmérgezésért az országban. A nem megfelelő tárolás vagy szállítás eredményeképpen fellépő fertőzés az FSA vizsgálatai szerint a csirkék 19,4 százalékánál nagyon magas szintű.
A fertőzés nem játék: a briteknél évente 280 ezer embert betegít meg a Campylobacter. Ezrek szorulnak kórházi ellátásra miatta, és átlagosan 100 ember bele is hal minden évben a fertőzésbe.
Veszélyes a nyár
A vizsgálatok azt mutatják, nyáron gyakrabban találni fertőzött csirkét a különböző boltok polcain, ilyenkor ugyanis könnyebben terjed a fertőzés a csirkék között a farmokon, telepeken. Egyes áruházláncok ezért maguk ellenőrzik, hogy a csirke, amit rendelnek, megfelelően hűtött körülmények közül érkezik-e, illetve van olyan lánc is, ami egyedi csomagolást fejlesztett, amiben meg lehet sütni a csirkét úgy, ahogy van.
Ez azért fontos, mert a fertőzés nem csupán az adott csirke elfogyasztásakor veszélyes. Sok esetben a csirke megmosásával, kezelésével a konyhánk, a mosogatónk több pontját összefertőzzük, így más élelmiszerek elfogyasztásával is jöhetnek a hasmenéses tünetek. A csomagolásában sült csirkével azonban biztonságban vagyunk, hiszen megfelelő hőkezelés hatására (minimum 75 fok) a Campylobacter kórokozói elhalnak, és nem fertőznek meg minket.
A magyar esetek
Magyarországon is gyakran előfordulnak Campylobacter okozta megbetegedések. A magyar lakosság biztonsága és a súlyos szabálytalanságok elkerülésének érdekében pár évvel ezelőtt a Baromfi Termék Tanács állandó, kihelyezett élelmiszer-felügyelet felállítását szorgalmazta a hazai áruházláncok logisztikai központjánál. Javaslatuk apropója az volt, hogy a Tesco polcaira bélsárral szennyezett baromfik kerültek. Bár a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal munkatársa hiába fedezte fel és jelentette az esetet, az áruház tovább árulta a 295 kiló szennyezett húst.
De számos más esetben is veszélybe kerülhettek már a magyar fogyasztók. Pár hónapja a sokakat sokkolt lóhúsbotrányban történt előrelépés: vádat emeltek azok ellen a csalók ellen, akik korábban budapesti húsboltokban kiváló minőségű marhahúsként árultak silány minőségű marha-, illetve lóhúst. A vád szerint 2011 és 2013 között árulták a 32 ezer kilogrammnyi húst, körülbelül 36 millió forint értékben.
Idén áprilisban többek között a lóhúsbotrány eredményeképp újfajta címkézés lépett életbe a húsok esetében. Az unió új szabályozásának értelmében az előrecsomagolt, hűtött vagy fagyasztott csirke-, disznó-, birka- és kecskehús csomagolásán meg kell jelölni az állattartás és a vágás helyét. Ha egy termék az unión kívülről érkezik, nem kötelező az állat felnevelésének helyszínét megadni, elegendő az "az Európai Unión kívülről" jelölés alkalmazása.
2013-ban a Fény utcai piacon is hamisított húst árultak: borjúhúsnak címkéztek sertéshúst. A HírTv riporterei lebuktatták a csalást, de az eset bár igen nagy sajtóvisszhangot keltett, következmények nélkül maradt, a kerületi rendőrség megszüntette az eljárást az ügyben.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Szerencsére közben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal folyamatosan ellenőrzi mind a feldolgozatlan termékeket árusító, mind magukat a feldolgozó üzemeket, illetve a készételeket árusító üzletek termékeit is. Például a szeptemberi razziájuk során 2008 (!)-ban lejért húsgolyókat találtak a hűtőben.
Hogyan úszhatjuk meg a fertőzést?
Ha fertőzött árut vásárolunk, az alábbi élelmiszerbiztonsági előírások betartásával magunk is tehetünk azért, hogy a megbetegedést elkerüljük.
1. Tároljuk a nyers csirkét úgy, hogy ne érintkezhessen más élelmiszerekkel, a hűtő aljában, alaposan becsomagolva.
2. Ne mossuk meg a nyers csirkét, mert ha fertőzött, a kórokozókat így szétszóródnak a mosogatóban, a konyhában.
3. Mindent forró vízzel és fertőtlenítővel mossunk át, amihez a nyers csirke hozzáért.
4. Alaposan ellenőrizzük, hogy a csirke átsült-e. Ne legyen rózsaszín sehol, és a belőle folyó zsír is legyen átlátszó.
Nagyon fájni fog, ha egyszer ki kell józanodni az árrésstopból: érik a katasztrófa a hazai boltokban
Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer ügyvezetője szerint az árrésstop miatt elmaradtak az indokolt áremelések, miközben a költségek érdemben nőttek.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








