17 °C Budapest

Már biztos: ez a nap lett a vasárnapi zárva tartás nyertese

2015. július 5. 13:05

Kevés mutató érzékelteti jobban a vasárnapi zárva tartás hatásait, mint az, ha megnézzük, hogy alakulnak mostanában a bankkártyás fizetések.

Éppen feleannyit vásárolunk bankkártyánkkal vasárnap, mint a kötelező zárva tartás előtt tettük, derül ki a MasterCard legfrissebb adataiból. A kártyatársaság kimutatása szerint vásárlási szokásaink a hét többi napján is megváltoztak. Az eddigi adatok alapján elmondható, hogy a csütörtök lett az egyik új bevásárló nap.

A MasterCard a vasárnapi boltbezárás bevezetését megelőző két hónap napi bankkártyás tranzakcióinak számát és értékét hasonlította össze az azt követő két hónap adataival.

A kártyatársaság számai azt mutatják, hogy vasárnaponként felére (50%-ra) csökkent a bankkártyás vásárlások száma - összegüket tekintve pedig 52 százalékra. Jóllehet a törvény bevezetése előtt is a vasárnap volt az egyik leggyengébb nap vásárlási szempontból, az új szabályozásnak betudhatóan ezen a napon negyedannyi kártyás művelet zajlik, mint a hét legnagyobb forgalmú napján, azaz szombaton.


Ami a többi napot illeti: a bankkártyás vásárlások száma átlagosan 11 százalékkal, értéke pedig átlagosan 20 százalékkal növekedett a hét további hat napján.

A vásárlók tehát átütemezik a heti bevásárlást más napokra.

A tranzakciók száma legnagyobb mértékben a csütörtöki napon emelkedett, de jelentősen nőtt a szerdai és a szombati kártyás vásárlások száma is. Míg korábban a péntek volt a legnépszerűbb vásárlási nap Magyarországon, mostanra megközelítőleg ugyanannyi művelet megy végbe csütörtökön is, mint pénteken vagy szombaton. Így elmondható, hogy a csütörtöki nap is elsődleges bevásárlási nap lett a héten.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A statisztikából az is kiderül, hogy a vasárnapi zárva tartás nem vetette vissza a kártyás fizetések népszerűségének növekedését.

A vasárnapi zárva tartás az internetes vásárlási szokásokra is hatással volt. A törvény hatálybalépése előtt szombaton és vasárnap történt a legkevesebb vásárlás az interneten - csaknem azonos mennyiségű tranzakció ment végbe a két hétvégi napon. Az új törvény bevezetését követően ugyanakkor a hétvégi internetes vásárlási szokások egyértelműen megváltoztak. Szombati napokon ötödével esett vissza az online bankkártyás tranzakciók száma. Ennek egyik oka lehet, hogy sokan éppen ezen a napon mennek el otthonról vásárolni, és kevesebbet vannak a számítógép előtt. Ezzel szemben vasárnap a hét napjai közül a legnagyobb mértékben, 6 százalékkal nőtt az online tranzakciók száma.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 7. kedd
Herman
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 7. 12:32