Az Európai Unió július 1-jétől 3 eurós egységes vámot vezet be a kisértékű online rendelésekre. A lépés azonban nem biztos, hogy hatásos lesz.
Abszolút rekord: 2012-es indulása óta az Eurojackpot főnyereménye először érte el a maximális, bruttó 90 millió eurót. Ez azt jelenti, ezen a játékhéten akár egy magyar is elviheti a bruttó 27 milliárdos főnyereményt.
Az Eurojackpot főnyereménye az elmúlt hetek csillagászati halmozódása után elérte a csúcspontot: a legmagasabb nyerőosztály összege immár bruttó 90 millió euró (közel bruttó 27 milliárd forint). A játékszabályok szerint a halmozódás a megszokottól eltérő módon folytatódik.
A hazai lottójátékokhoz képest az Eurojackpot különlegessége, hogy ha a főnyereménye eléri a bűvös 90 millió eurós határt (és nincs nyertes), azután nem az I. nyerőosztály várható nyereménye halmozódik tovább, hanem az erre szánt pénz a következő héttől a II. nyerőosztály nyereményalapját növeli.
Ekkora főnyeremény egyébként még sosem volt az Eurojackpoton. Az eddigi legnagyobb nyereményt 2014. 38. hetében nyerték meg, akkor egy finn nyertes bruttó 61 millió euróval (közel bruttó 18 milliárd forinttal) lett gazdagabb.
Május 8-án, pénteken tehát eldől, hogy ki nyerheti meg a játék történetének legnagyobb főnyereményét. A Helsinkiben tartandó sorsoláson 16 tagország játékosai izgulhatnak, hogy mely 5+2 nyerőszám kerül kisorsolásra.
KATTINTS! Friss hírek, nyerőszám kereső EUROJACKPOT aloldalunkon
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







