Bizonytalan helyzetről árulkodik az is, hogy egy év alatt 45 százalékról 58 százalékra nőtt azok aránya, akiknek egy nagyobb bevásárlás nehézséget okozhat.
A Sziget Kulturális Szervezőiroda adatai szerint a VOLT Fesztiválon tavalyhoz képest kétszeresére nőtt a PayPass kártyák forgalma, illetve az ilyen bankkártyákkal történt fizetések darabszáma is, a MasterCard Balaton Sound fesztiválon pedig a tranzakciók átlagát tekintve másfélszer nagyobb összegeket fizettek PayPass kártyával, mint tavaly.
A legnagyobb hazai fesztiválok, így például a Gourmet, a VOLT, a MasterCard Balaton Sound vagy a jövő héten induló Sziget már 2011 óta készpénzmentesek, hasonlóan a világ legjelentősebb zenei és kulturális fesztiváljaihoz.
A rendezvények hivatalos fizetőeszközei − a fesztiválkártyák mellett − a PayPass típusú bankkártyák, melyek gyors és egyszerű készpénzmentes fizetést biztosítanak, hiszen fizetéskor csupán hozzá kell érinteni őket a kártyaolvasó terminálhoz. Amennyiben a kártyabirtokosok elviszik magukkal PayPass kártyájukat a rendezvényekre, fesztiválkártyát sem szükséges kiváltaniuk, hiszen a már meglévő MasterCard vagy Maestro egyérintéses kártyájukkal a fesztiválokon ugyanúgy fizethetnek, mint a hétköznapi vásárlásoknál.
Így szórták a pénzt a fesztiválozók: milliók maradtak a kártyákon - KATTINTS!
"Külföldön már hosszú idő óta a fesztiválok természetes velejárója a kártyahasználat, amit az utóbbi néhány évben már a hazai fesztiválozó közönség is megszokott és megkedvelt. A fesztiválozóknak és nekünk szervezőknek egyaránt előnyt jelent a gyorsaság: mivel az egyérintéses kártyákkal a fizetés néhány pillanat alatt megtörténik, nem alakulnak ki kígyózó sorok például egy-egy stand vagy pult előtt" - mondta Gerendai Károly, a Sziget Kulturális Szervezőiroda ügyvezetője.
A PayPass fizetés a készpénznél biztonságosabb és praktikusabb: elég arra gondolnunk, hogy a bankkártyák elvesztés esetén azonnal letilthatóak, fizetéskor nem is kell őket kiadnunk a kezünkből, és nem lehet kétszer lehúzni ugyanannak a vásárlásnak az ellenértékét még akkor sem, ha valaki tévedésből többször is odaérinti a kártyát a leolvasó terminálhoz. A tranzakciókról továbbá a kártyabirtokosok sms-értesítést kérhetnek, így nyomon követhetik az egyenlegüket.
Robban a bírságbomba Magyarországon: kíméletlenül büntet a GVH, milliókat fizethet, aki ezt elrontja
Az utóbbi időszak bírságolási gyakorlata azt mutatja, hogy a hatóság nem csupán a nagyvállalatok esetében lép fel.
Újabb csapás érkezik a kínai webshopokból rendelőkre: novembertől emiatt is fizetni kell, nincs mese
Az európai logisztikai háttér, a gyors kiszállítás, a széles választék és az előre látható végösszeg egyre nagyobb súlyt kap a vásárlói döntésekben.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






