21 °C Budapest

Új trafikok nyílnak, de van, ahol még így sincs dohánybolt

MTI
2014. március 24. 10:32

Újabb 127 üzlettel bővülhet a tarfikok száma, miután hétfőtől írhatják alá a koncessziós szerződést azok, akik a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. negyedik pályázatán nyertek.

Március 14-én hirdetett legutóbb eredményt a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt., a pályázaton 127-en nyertek. Ők március 24-étől írhatják alá a koncessziós szerződést trafikok üzemeltetésére.

A nyertesek akkor kezdhetik meg a működésüket, ha a koncessziós szerződés aláírását követően megkapják a vámhatósági engedélyt is.
Elenyésző számban fordul csak elő, hogy győztes pályázó végül nem köti meg a koncessziós szerződést, ennek oka általában az, hogy nem sikerül határidőre beszereznie az aláíráshoz szükséges valamennyi dokumentumot, engedélyt - mondta Légrádi Petra. Hozzátette, hogy nem jellemző ugyan, de az is előfordul, hogy a trafikosok visszaadnak koncessziós jogot, az új értékesítési rendszer működése azonban folyamatos.
Jelenleg mintegy 5800 koncessziós joggal rendelkező trafik működik az országban, az ideiglenesen kijelöltekkel együtt több mint 6300 helyen árulnak dohányterméket.

A legutóbbi pályázatot figyelembe véve több mint 800 koncesszió vár még gazdára az országban. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ennyi településen nem lehet cigarettához jutni. Ahol nincs élő koncessziós szerződés, ott a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. ideiglenesen kijelöl üzleteket a zavartalan dohánytermék-ellátás érdekében. Ez az intézkedés túlnyomórészt aprófalvakat és kistelepüléseket érint.
A trafiktörvény szerint ahol a dohányboltok működési joga nem rendes megszűnéssel szűnik meg, ott a megszűnéstől számított 45 napon belül új pályázatot kell kiírni. Az ND Zrt. tehát folyamatosan írja ki a pályázatokat.

A parlament 2012 szeptemberében fogadta el a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvényt (trafiktörvény), melynek értelmében 2013 júliusától csak az állami pályázaton koncessziót, vagyis működési jogot nyert vállalkozások árulhatnak dohányterméket Magyarországon meghatározott feltételek mellett. A jogot húsz évre nyerik el.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm