A müncheni Oktoberfest hangulatát idéző sörakcióval jelentkezett az Auchan.
A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége április 17-én első fokon pert nyert a Magyar Telekommal szemben. A fogyasztóvédelmi szövetség azért fordult bírósághoz, mert a Magyar Telekom tranzakciós díjat számított fel azoknak, akik személyesen vagy postai úton fizették be számláikat. A Fővárosi Törvényszék megállapította, hogy a Magyar Telekom által 2012. május 1. és 2012. november 17-e között alkalmazott vonatkozó általános szerződési feltételek tisztességtelenek, épp ezért azokat a szolgáltatóval szerződő valamennyi fogyasztóra nézve érvénytelennek nyilvánította.
Pert vesztett a Telekom
A Magyar Telekom 2012. május 1-től 2012. november 17-ig a személyesen vagy postai úton befizetésre kerülő számlák esetében 142 Ft-os tranzakciós költséget számított fel ügyfeleinek, mert a befizetés előbb említésre került módjait választották, áll a Feosz közleményében. A szövetség emiatt bírósághoz fordult, a Fővárosi Törvényszék a 2013. április 17-én kihirdetésre került ítéletében a Szövetségnek adott igazat.
A bíróság rámutatott, hogy a Magyar Telekom indokolatlanul korlátozta a fogyasztók számlakiegyenlítési lehetőségét, ugyanígy semmi sem magyarázta azt, hogy a számla befizetésének módjai között különbséget tegyen. A szolgáltató ugyanis a Távszámla online alapon működő fizetési rendszer keretében, valamint a csoportos átutalási megbízással és az eseti banki átutalással történő számlafizetéskor nem számított fel külön díjat a fizetésért.
A bíróság egyetértett azzal is, hogy a vállalkozás úgy számította fel a 142 Ft-os tranzakciós költséget, hogy azt semmivel sem ellentételezte: indokolatlan megkülönböztetést alkalmazott tehát a személyes-, valamint a postai csekkes fizetési módot választó fogyasztók és a befizetés egyéb formájában számláit kiegyenlítő ügyfelei között, áll a Feosz közleményében.
A Fővárosi Törvényszék a fentiek miatt megállapította, hogy a Magyar Telekom által 2012. május 1. és 2012. november 17-e között alkalmazott vonatkozó általános szerződési feltételek tisztességtelenek, épp ezért azokat a szolgáltatóval szerződő valamennyi fogyasztóra nézve érvénytelennek nyilvánította. Ebbe a körbe tartoznak azok a fogyasztók, akik a szolgáltató vezetékes telefon-, illetve helyhez kötött műsorterjesztési-, valamint az utólag és előre fizetett mobil rádiótelefon szolgáltatását vették igénybe, és akár csak egyszer is felszámításra került e szolgáltatások esetében részükre a postai sárga csekken vagy a személyes ügyfélkapcsolati pontokon történő befizetéskor a 142 Ft-os tranzakciós díj.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége arra kéri a Magyar Telekom Nyrt-t, hogy az elsőfokú ítélet jogerőssé válása esetén önként teljesítse a fogyasztók igényét és részükre fizesse vissza a 2012. május 1. és 2012. november 17. közötti, érvénytelen szerződési feltételek alapján kiszámlázásra került díjakat.
Reagált a Magyar Telekom
A Magyar Telekom azt közölte: továbbra is fenntartja, hogy a 2012. május 1-jével bevezetett, majd jogszabályváltozások folytán 2012. november 17-vel megszüntetett tranzakciós díjjal kapcsolatban a társaság eljárása minden tekintetben mindvégig megfelelt a hatályos jogszabályi előírásoknak. A cég álláspontja szerint gyakorlatának helyességét támasztja alá a média és hírközlési biztossal létrejött megállapodás is, amelynek eredményeképpen a leginkább rászorulóként azonosított, a Telekomtól kizárólag vezetékes szolgáltatást igénybevevő nyugdíjas előfizetők igény esetén 2012. szeptember elsejétől mentesülhettek a tranzakciós díjfizetés alól.
A Telekom az első fokú ítélettel szemben fellebbezéssel kíván élni. A Telekom a készpénz átutalási megbízás (sárga csekk) használatával kapcsolatos változásokkal is ösztönözni kívánta ügyfeleit a korszerű, hatékony fizetési módok, így az online és távszámlás befizetés használatára - írta a Telekom. A közleményben hozzáteszik: a szolgáltató jelentős előrelépést ért el a készpénzkímélő fizetési módok elterjesztésében: az ügyfelek felismerték ennek előnyeit, és a távszámlára áttérő előfizetők száma a dinamikus növekedésnek köszönhetően több mint duplájára emelkedett.
Megszüneteti népszerű kuponjait a Rossmann: ezek a kedvezmények már csak év végéig használhatóak fel
Megváltoztatja hűségprogramját a Rossmann: 2027. január 1-jétől megszüntetik az Ezüst és Arany VIP-tagsággal megszerezhető Joker kuponokat.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






