Már megint a nyugdíjasokon csattan az ostor: fizethetik a bírságot...

Pénzcentrum
2013. április 21. 08:03

Sok nyugdíjast meglepetésként érhet, hogy büntetést kap, ha valamilyen tömegközlekedési eszközön utazik. A tavaly bevezetett utazási igazolványok ugyanis március 31-én lejártak, ezt azonban sokan nem hosszabbították meg. Figyelmetlenségük akár több ezer forintba is kerülhet.

Komoly büntetést kockáztatnak azok a figyelmetlen nyugdíjasok, akik nem hosszabbították meg zöld színű utazási igazolványukat. Például csak Szegeden több száz szépkorút büntettek meg az elmúlt hetekben valamilyen tömegközlekedési eszközön. Hiába volt ugyanis érvényes bérletszelvényük, az utazási igazolványuk lejárt.

"Az ellenőr 10 500 forintos csekket nyomott a kezembe. Azt hittem, elájulok. Majd hozzátette, hogy ne aggódjak, ha 3 napon belül bemutatom a lepecsételt igazolványt, csak 800 forintot kell fizetnem." - számolt be tapasztalatairól a Délmagyar.hu helyi hírportál egyik olvasója.

A 65 éven aluli nyugdíjasok sárga színű utazási igazolványát tavaly bevonták, helyette pedig bevezették a zöld színű ellátottak utazási igazolványát. Bár az érintetteknek akkor felhívták a figyelmét, hogy minden évben érvényesíttetni kell, a legtöbben ezzel nem foglalkoztak.

Az országos Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság (ONYF) tájékoztatása szerint az Ellátottak utazási utalványa minden év január 1-jétől a követő év március 31-éig érvényes. Felhasználható vasúton, HÉV-en, helyközi és elővárosi autóbuszon, kompon és réven történő közlekedésre. Az utazási igazolványt a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság az adott év március 31-éig azon jogosultak részére juttatja el, akik az év április 1-jéig a 65. életévüket nem töltötték be. Az utalvány 16 alkalommal 50 százalékos, további 2 alkalommal 90 százalékos kedvezmény igénybevételére jogosít.

A nyugdíjfolyósító minden évben kiküldi az igazolást azoknak, akiknek ez jár, ezzel kell kérni az igazolvány érvényesítését a bérletpénztárakban vagy az ügyfélszolgálati irodákban. Ezt azoknak is meg kell tenniük, akik korábban határozatlan időre megkapták az ingyenes utazási jogosultságot, hiszen az igazolványokat az ő esetükben is csak egy évre állítják ki.

A részletek

Az Ellátottak utazási utalványával az utazási kedvezmény hatálya a Magyarország területén belföldi forgalomban a helyi és helyközi menetrendszerinti személyszállítási szolgáltatásokra terjed ki.A kedvezmény egy jogcímen vehető igénybe.

Az Ellátottak utazási utalványát a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság a tárgyév március 31-éig azon jogosultak részére juttatja el, akik az év április 1-jéig a 65. életévüket nem töltötték be. Az utalvány postai kézbesítésére az idei évben a február 28. és március 13. közötti időszakban kerül sor. Az "Ellátottak utazási utalványa" minden év január 1-jétől a követő év március 31-éig érvényes. Felhasználható vasúton, HÉV-en, helyközi és elővárosi autóbuszon, kompon és réven történő közlekedésre.

A vasúti személyi szállításban az utazási kedvezmény a 2. kocsiosztályra érvényes. A kedvezmény helyjegyre és pótjegyre nem érvényesíthető.

Az utalvány:

- 16 alkalommal 50%-os mértékű kedvezmény igénybevételére,

- 2 alkalommal 90 %-os kedvezmény igénybevételére jogosít.

A jogosult választása szerint 2 db 50%-os mértékű kedvezmény egyidejű felhasználásával 1 db 90%-os kedvezmény érvényesíthető.

Az érvényesítés módja:

- az utazási utalványra feljegyzésre kerül az utazás megkezdésének helye és ideje a jegy váltásakor,

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

- egy utazási alkalomnak számít a kiindulási és célállomás közötti egyirányú, de több közlekedési eszköz használata is, mely esetben az utazás megkezdését követő nap 24. órájáig vehető igénybe a kedvezmény.

Az "Ellátottak utazási utalványá"-ra az utalvány kiküldésének évében 65. életévét be nem töltött személyek közül jogosultak (többek között)

- a saját jogú nyugellátásban, valamint azzal azonos elbírálás alá eső ellátásban részesülő személyek

- a hozzátartozói nyugellátásban részesülők (özvegyi nyugdíj, árvaellátás, szülői nyugdíj, baleseti hozzátartozói nyugellátások, özvegyi járadék),

- a 2011. december 31-éig 57. életévüket betöltött és 2011. december 31-én előrehozott öregségi nyugdíjban, csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíjban, korkedvezményes nyugdíjban, bányásznyugdíjban, korengedményes nyugdíjban részesülő személyek,

- azok a rokkantsági ellátásban részesülő személyek, akik 2011. december 31-éig 57. életévüket betöltötték és 2011. december 31-én III. csoportos rokkantsági nyugellátásra vagy rendszeres szociális járadékra voltak jogosultak,

- azok a rokkantsági ellátásban részesülő személyek, akik 2011. december. 31-én I. vagy II. csoportos rokkantsági nyugellátásra voltak jogosultak, illetve akiknek a rehabilitációs hatóság komplex minősítése alapján az egészségi állapota 30%-os vagy kisebb mértékű,

- a rokkantsági járadékban, nemzeti gondozási díjban részesülők.

Egy éve változott a rendszer

Az Országgyűlés 2011 végén fogadta el a korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről és a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól szóló törvényeket. Mindkét jogszabály olyan személyi kört érint, amelyek korábban  élhettek a nyugdíjasokat megillető utazási kedvezményekkel. A nem öregségi nyugdíjban részesülő személyek az új előírások szerint 2012. január 1-jétől nem minősülnek nyugdíjasnak, a korábban már megállapított nyugellátásokat a továbbiakban más jogcímen folyósítják számukra.

A rendeletmódosítás egyértelművé teszi, hogy az új szabályozás szerint rokkantsági ellátásban részesülők közül a korábbi előírások alapján I. és II. csoportos rokkantsági nyugdíjra jogosultak minden korlátozás nélkül élhetnek a nyugdíjasok számára biztosított kedvezményekkel. Ebbe a körbe tartoznak azok is, akiknek az egészségi állapota a rehabilitációs hatóság komplex minősítése alapján legfeljebb 30 százalékos mértékű. Változatlan formában maradnak fenn azoknak a 2011. december 31-ig 57. életévüket betöltött személyeknek a kedvezményei is, akik 2011. december 31-én korhatár előtti öregségi nyugdíjban, III. csoportos rokkantsági nyugdíjban vagy rendszeres szociális járadékban részesültek. Így a kedvezményrendszer az egészségügyi szempontból legsúlyosabb helyzetben lévő és nyugdíjkorhatár előtt álló személyeket kiemelten támogatja.

A kedvezmények igénybe vételét lehetővé tevő "Ellátottak utazási utalványa" elnevezésű jogosultság a továbbiakban is évi 8-16 utazási lehetőséget jelent jegyvásárlás esetén érvényesíthető 50-90 százalékos utazási kedvezménnyel a helyközi közlekedésben. Az utalvánnyal rendelkezők nyugdíjas bérletet válthatnak a helyi közlekedésben.

A változások nem érintették a 65 év felettiek ingyenes utazási lehetőségét. A súlyos fogyatékosságuk miatt kedvezményben részesülő személyek változatlanul díjmentesen utazhatnak a helyi-, és korlátlan számú, 90 százalékos kedvezménnyel a helyközi közlekedésben.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm