19 °C Budapest

Már egyáltalán nem ciki: magyarok százezrei vásárolnak így

Pénzcentrum
2013. március 5. 05:34

Gyors és látványos növekedésével egyre inkább meghatározza a magyar vásárlási szokásokat a bónuszos/kuponos szektor. Beszédes, hogy a tavalyi évben 6,5 milliárdos forgalmat bonyolított a piac, a legnagyobb oldalak népszerűsége töretlen. A vásárlók továbbra is előszeretettel költenek az ilyen oldalakon keresztül: a számok egyértelműen bizonyítják, hogy már egyáltalán nem számít cikinek így vásárolni.

6,5 milliárd forintos forgalmat bonyolított Magyarországon 2012-ben az online bónuszos/kuponos piac. Miközben a szereplők száma csökken és a piaci konszolidáció jelei láthatók, a legnagyobb oldalak népszerűsége töretlen - derül ki az eNET éves kutatási összefoglalójából.

A modell magyarországi megjelenése, azaz 2010 ősze óta folyamatosan lázban tartja az internetezőket, sőt az internetes vásárlástól eddig távol maradó tömegeket is. Számos új - interneten eddig nem, vagy csak nehezen fellelhető - szolgáltatást és terméket tettek elérhetővé, ráadásul nagyon kedvező, sokak számára kihagyhatatlannak érzett áron. Ezeknek köszönhetően a legnagyobb oldalak népszerűsége igen hamar az egekbe szökött, amit csak tetézett, hogy a különböző forgalmi mutatók tekintetében sokáig szoros verseny folyt a piacvezető státuszért.

Az indulás utáni első teljes évben - 2011-ben - összesen 4,5 milliárd forintos piac 2012-ben már 6,5 milliárd forintos forgalmat bonyolított, mely hatalmas, közel 45 százalékos növekedés 2011-hez képest.


A tavalyi év végén a bónusz/kupon piac általános kínálatú szereplőinek száma 19 volt, azonban ez a szám 2012 elején még 30 felett mozgott. Mivel a legtöbb mért adat vonatkozásában (ajánlatszám, eladott bónusz-/kuponszám, árbevétel stb.) egyértelműen látható, hogy az élbolyba tartozó 3 oldal (Bónusz Brigád, Kupon Világ, Napi Tipp) teljesítménye kiemelkedő a többiekhez képest - a teljes piac 70 százalékát uralják.

Mindez nem jelenti azt, hogy a kisebb árbevételt elérő cégek a "nagyokhoz" képest ügyetlenebbek, de elsősorban a piacra legkorábban belépő három szereplőnek sikerült ismert márkává is válniuk, melynek megléte fontos a kereskedő partnerek meggyőzéséhez, és persze a vásárlói tömegek eléréséhez. A piac "középmezőnyében" ezek miatt már kevés esély van látványos növekedésre egy-egy kiugró sikert elérő ajánlatot leszámítva. A tavalyi év a specializálódásról is szólt, azon belül is főként a szállásajánlatokra fókuszáló oldalak népszerűsége bővült kiemelkedően.

Százmilliós forgalom, havonta

A legnagyobb értékesítők egyenként havi szinten is már több százmillió forintos forgalmat bonyolítottak, melynek köszönhetően 2012-ben a legnagyobb árbevételt a Bónusz Brigád érte el, több mint 2,2 milliárd forintot érő eladott bónusszal, második helyen a Kupon Világ áll, csaknem 1,9 milliárd forintnyi értékesített kuponnal. A dobogó harmadik fokára pedig 2012-ben is a Napi Tipp állhatott fel 426 millió forintos éves forgalommal.


Az eNET által monitorozott cégek 2012-ben összesen mintegy 12 ezer ajánlatot hirdettek meg és több mint egymillió bónuszt/kupont értékesítettek együttesen 6,5 milliárd forint értékben, átlagosan 55 százalékos kedvezménnyel. Mindez azt is jelenti, hogy ha a kínált szolgáltatások és termékek eredeti árát vesszük alapul, akkor a valódi érték 14,4 milliárd Ft lenne, vagyis a fogyasztók zsebében 7,9 milliárd forint maradt megtakarításként.

A vásárlók egy átlagos bónuszra/kuponra 12 600 forintot költenek, ami több mint duplája a 2011 végén mért értéknek, ez pedig a drágább ajánlatok magas száma mellett arra enged következtetni, hogy a vásárlók is egyre tudatosabbak és bátrabban vásárolnak bónuszt/kupont már magasabb értékben is. Teszik ezt ráadásul úgy, hogy az egy ajánlatra vetített átlagos kedvezmény tavaly sem növekedett érdemben és 50-55 százalék körül állandósult. A kedvezménymérték stagnálása a termékek népszerűségének is köszönhető, melyekre a közvetítők a szolgáltatásoknál megszokott 50-90% helyett inkább 30-40% árengedmény a jellemző.


A teljes piac 12 ezer ajánlatából 6500 db köthető az első három szereplőhöz, ennek 65 százalékát a Bónusz Brigád teszi ki a maga 4200 ajánlatával - a piacvezetőnek így önmagában közel kétszer annyi ajánlata volt 2012-ben, mint a második és harmadik szereplőnek együttvéve. Összességében a 2012-ben meghirdetett összes ajánlat 35 százalékát a Bónusz Brigád, 12 százalékát a Kupon Világ és 8 százalékát a Napi Tipp adta.

Az eladások terén is túlsúlyban van az első három cég, a Bónusz Brigád egymaga 55 ezerrel több bónuszt értékesített, mint a Kupon Világ és a Napi Tipp együttesen, a piacvezető adta így a vizsgált bónuszok/kuponok 54 százalékát.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Inkább Budapest

Az utazási ajánlatokat leszámítva az akciók döntő többsége továbbra is Budapesten vehető igénybe. A fővároson kívül tehát továbbra se képes bővülni a piac, ezt jelzi az is, hogy az egy-egy városra-régióra koncentráló lokális közvetítők egymás után tűntek el a kínálati palettáról. 2012 folyamán gyakorlatilag az összes közvetítő lokálissá vált, immáron egy országos közösségi vásárló oldal van Magyarországon, a Bónusz Brigád kiterjedt és rendszeres vidéki aktivitással rendelkezik. Tavaly összesen hét nagyvárosban: Debrecen, Győr, Kecskemét, Miskolc, Pécs, Szeged, Székesfehérvár 930 helyi ajánlattal jelentkeztek, melyekkel 43 ezer bónuszt értékesítettek 140 millió forint értékben.

Még mindig elsősorban szolgáltatások

2012-ben az előző évnél nagyobb szerep jutott a termékértékesítésnek, azonban a teljes piac tekintetében még mindig a szolgáltatások jelentik a fókuszt. A 12 ezer megjelent ajánlat ötöde volt termékhez köthető, melyekből 310 ezer bónusz/kupon talált gazdára. A termékajánlatok bár népszerűek, jellemzően kisebb értékűek. Míg a szolgáltatások egy ajánlatra jutó átlagos ára 14 ezer forint volt, addig a termékek esetében ennek alig fele.


A különböző ajánlat-kategóriák népszerűsége azonban érdemben nem változott tavaly sem. Még mindig az utazási ajánlatokból származik a legtöbb árbevétel, de azokat szorosan követve a szépségápolási és egészséggel kapcsolatos ajánlatok is kedveltek. Ez utóbbi két kategória uralja a szolgáltatást nyújtó ajánlatok 1/3-át, és nincs ez másként a TOP3 szereplő esetében sem. Mind a három közvetítőnél az utazási ajánlatok jelentették a bevétel gerincét, míg a második helyen a szépségápolási ajánlatok zártak.

Fontos a közösségépítés

Az üzleti modell része a legnagyobb közösségi oldalon való aktív jelenlét, ami egyfelől kiváló kommunikációs és hirdetési csatorna, másfelől a vásárlók is ezen keresztül oszthatják meg észrevételeiket, tapasztalataikat a közösség többi tagjával, ezzel erősítve az oldalak számára oly fontos márkahűséget.

A legnagyobb három szereplő e téren is látványosan fejlődött az év során, melynek köszönhetően együttesen több mint 90 ezer új követővel bővültek, és ezen új követők jelentős része pedig vélhetően már vásárolt, vagy a közeljövőben jó eséllyel vásárolni fog valamelyik bónuszos/kuponos oldalon keresztül.

Merre tovább?

Nem érné meg, hogy rosszat adjanak
A szolgáltatók részéről egyfajta komplex marketingtevékenység valósul meg akkor, amikor a bónuszozás mellett döntenek, részben ezzel magyarázta lapunknak nemrég Kaprinay Zoltán, a Bónusz Brigád alapítója, hogy elvileg miért nem éri meg egy étteremnek, fodrászatnak, hogy gyengébb szolgáltatást adjon az így becsalogatott vendégeknek. A partnerek arra is rászoktak, hogy az újdonságokat itt vezetik be, mert nagyon hatékony, mivel rengeteg emberhez jut el. Egy régi szolgáltatásnak is jó, ha fel akarják futtatni, de általában az új termék vagy szolgáltatás bevezetésénél működik igazán - ilyen volt például az induláskor a halpedikűr kezelés .


A szereplők száma 20 cég alá csökkent 2012-ben, és idén is további két közvetítő fejezte be működését. A csökkenés okai azonban korántsem a rossz vagy nem fenntartható üzleti modellben keresendőek, hanem sokkal inkább egy edukációs folyamat részeként kell rájuk tekinteni - vélik a szakemberek. A kereskedők és szolgáltatók, akik igénybe veszik a bónuszos/kuponos értékesítést, már egyre tudatosabban nyúlnak ehhez az eszközhöz, megtanulták annak helyét a különböző hirdetési tevékenységeik és értékesítési csatornáik között, és a siker érdekében törekednek arra, hogy a legismertebb közvetítők - márkák - valamelyikén legyenek jelen. Ez a tendencia pedig fokozatosan veszi el a levegőt a kis és lokális szereplők elől.

A vásárlók továbbra is előszeretettel vásárolnak, bíznak a közvetítőkben, amit jól jelez az egyre "bátrabb", növekvő árazás is. A piacot uraló legnagyobb szereplő pedig mára nem csak a szektor, hanem a teljes e-kereskedelem tekintetében is kimagasló volumennel és meghatározó szereppel bír.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm