Ló- és sertéshús nyomait találták meg brit és ír szupermarketek marhahústermékként árult hamburgereiben - közölte kedd este az ír élelmiszerbiztonsági hatóság (FSAI). A magyar Tescókat nem érintette az ügy.
A botránnyal fenyegető esetre rutinellenőrzések során derült fény. Az FSAI bejelentése szerint a lóhússal és sertéshússal kevert marhahúshamburgereket a Tesco, a Lidl, az Aldi és a fagyasztott élelmiszerek forgalmazására szakosodott Iceland hálózatok nagy-britanniai és írországi üzleteiben találták.
A vizsgálatba bevont egyik Tesco áruházban találtak olyan marhahúshamburgerként árult terméket, amely 29,1 százalékban lóhúst tartalmazott, de a teljes vizsgálati mintán belül a tipikus szennyezettség-arány általában nem haladta meg a 0,1-0,3 százalékot.
Az FSAI vezérigazgatója, Alan Reilly kedd esti nyilatkozatában kijelentette: a sertéshús-szennyezettséget mutató DNS-minták adódhatnak abból, hogy a beszállító húsüzemekben sertésfeldolgozással is foglalkoznak, a lóhús jelenlétére azonban nehéz egyértelmű magyarázatot lelni, "Írország kultúrájától ugyanis idegen a lóhús fogyasztása". Reilly hangsúlyozta, hogy egyes vallási csoportok számára a sertéshús jelenléte is elfogadhatatlan marhahúsként vásárolt termékekben.
A Tesco - a legnagyobb brit szupermarketlánc - műszaki igazgatója, Tim Smith kedd este közölte, hogy a hálózat összes üzletéből azonnal bevontak minden olyan hústerméket, amelyek az érintett beszállítóktól származnak.
Az FSAI 27 hamburgerféleséget vizsgált, és 37 százalékukban mutatott ki lóhúst, 85 százalékukban pedig sertéshúst. A hatóság által tesztelt 31 más marhahústermék közül 21 ugyancsak tartalmazott sertéshúst, jóllehet ezekben lóhúst nem találtak.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A csütörtöki brit lapokban újsághirdetésekben kért elnézést a lóhússal kevert marhahústermékek árusításáért a Tesco.
A legnagyobb brit szupermarket-hálózat a háromnegyed újságoldalas, "Elnézést kérünk" címet viselő hirdetésekben elismerte, hogy "súlyos problémák" támadtak három fagyasztott hamburgertermékkel, amelyeket a cég nagy-britanniai és írországi boltjaiban árusítottak, és amelyek lóhúst tartalmaztak.
A Tesco-Global Áruházak Zrt. Magyarországon nem forgalmaz olyan hamburgerhúst, amelyről az egyesült királyságbeli média - ló- és sertéshúsnyomokat érintő kérdések miatt - részletesen beszámolt - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.

Olyat csinált Frei Tamás, amit 2023-ban még senki: megőrülnek érte a magyarok, ezért tolong mindenki
Hiába a gazdasági nehézségek, a hazai könyvpiac legnagyobb kereskedői azt tapasztalják, az emberek kitartanak az olvasás mellett.

Ezért szegényedett el temérdek magyar: stabilan 24 ezer most az a bevásárlás, ami 17 ezer volt 2 éve
Augusztus óta szűk 24 ezer forintba kerül az a nagy bevásárlás, ami két éve még stabilan 17 ezer forintba került.
A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
-
A Black Friday után itt a Green Friday: mutatjuk, milyen akciók várnak
A túlfogyasztásra hívja fel a figyelmet a Mastercard kampánya.
-
Karácsonyi készülődés a PENNY-vel (x)
Szívhez szóló videóval is köszönti a vásárlókat az üzletlánc
- Vészjósló változás a brit kormánypártban
- Így hozzák helyre a hatalmas földhasadásokat Izlandon - galéria
- Ferencz Marcel a Prima Primissima díjról: napok kellenek, míg ezt feldolgozza az ember
- Lenyűgöző ékessége lesz a Budavári Palotának - képek
- Megtört a jég: Ausztria enged egy fontos szabályban a Schengeni bővítéshez
- Irányt váltott a Halley-üstökös
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


