7 °C Budapest

Megnyitott a legújabb budapesti luxuspláza

Pénzcentrum
2012. október 12. 17:35

Pénteken, azaz október 12-én nyílt a XII. kerület szívében a város legújabb bevásárlóközpontja, a Hegyvidék Központ. A 6500 négyzetméteres budai "luxusplázának" is hívott fejlesztés azonban nem teljesen szolgál rá a kifejezésre, hiszen kínálatát és méretét tekintve az új üzletközpont se nem igazán luxus, se nem klasszikus értelemben vett pláza. Inkább tekinthető egy kisebb, modern szolgáltatóháznak, néhány divatüzlettel kiegészülve.

A legfontosabb hírek, a napi hírzaj nélkül.
Elindult a Pénzcentrum heti hírlevele, a Turmix.

A pláza jelző már csak azért sem találó Buda legújabb ékkövére, mert például az ECE folyamatban lévő hasonló funkciójú projektje, az Örs vezér téri Árkád mintegy 68 000 négyzetméternyi kiskereskedelmi területet kínál majd 2013 tavaszától, míg a Wing Zrt. által fejlesztett Hegyvidék Központ mindössze 5000 négyzetméternyi kiskereskedelmi területtel rendelkezik. De nem is kell a város másik végéig utazni grandiózusabb bevásárlóközpontért. A mintegy 5-10 perc sétára lévő MOM Park Bevásárlóközpont is hatszor annyi, mintegy 30 ezer négyzetméter kereskedelmi területet kínál, így ingatlanszakmai értelemben is helyesebb a "district center", vagyis a kerületi üzletközpont jelző az újonnan átadott projektre.

A XII. kerületi Apor Vilmos téren található, első hazai "zöld", vagyis környezettudatos módon megépített és üzemeltetett, üzletközpontban kialakításra került egy kétszintes mélygarázs, valamint itt található a kerület legnagyobb OTP bankfiókja is, amely 650 négyzetméternyi területet bérel. A Hegyvidékben nyílik továbbá egy CBA Príma, ami delikát szupermarketként pozicionálja magát, és a magyar kézműves gasztronómia termékeit forgalmazza nagy választékban.

Az üzletháznak alapvetően két fő kínálati iránya van, az egyik a magas minőségű gasztronómia, mint kiskereskedelem, a másik pedig a szolgáltatás és vendéglátás párosa. A gasztro vonalat képviseli több kisebb bolt is, mint például a La Praline francia cukrászat, a Príma Pék, a Bortársaság, a Vörös Homár prémium halkereskedés, a Delizia, valamint maga Gál Józsi, az "ország legjobb hentese" is, melyek a különleges kulináris élményt kereső vásárlókat várják. A szolgáltatást erősíti továbbá több kávézó, bisztró és étterem, valamint gyógyszertár, utazási iroda és a már említett bankfiók is.

A divat frontján az üzletház olyan márkákat gyűjtött eddig össze, mint a Vathy's Corner, az Emanuel Berg, a Jacadi, az Olsen, vagy a Stefanel, de kapott itt helyet egy Triumph és J.Press közös bolt is. A hivatalos közlés szerint jelenleg 85%-os a bérbeadottság szintje, és már most biztos a fejlesztő abban, hogy az év végére 100%-os lesz a telítettség, hiszen aláírás előtt állnak a még üres üzlethelyiségek szerződései a leendő bérlőkkel. Úgy fest a piaci helyzet valóban nagyon nehéz, és rendkívüli munka új bérlőket találni, hiszen a márciusi szerkezetkész állapot átadási ünnepségén is már 80%-os bérbeadottságot kommunikált a fejlesztő, ami az elmúlt 6-7 hónap alatt mindössze 5%-ot tudott emelkedni.

Váczi János a XII. kerület alpolgármestere megnyitójában kiemelten hangsúlyozta, hogy a kerület semmiképp sem kívánt olyan beruházást a területére, ami nagy forgalmat generál, megnövekedő gépjárműforgalommal jár, és rengeteg parkolóhelyet igényel, hiszen a városrésznek semmi szüksége újabb gigantikus bevásárlóközpontra. A kerület ez irányú kívánságát vélhetően sikerült is teljesíteni a fejlesztőnek, hiszen viszonylag szűk réteg lehet az, akit a néhány prémium minőségű terméket kínáló gasztrobolt a város távolabbi pontjairól is odavonz.

Az összességében több mint 4 milliárd forintos projektet a Hypo Noe Gruppe Bank AG osztrák bank finanszírozta. Noah M. Steinberg, a fejlesztő WING Zrt. vezérigazgatója korábbi kérdésünkre úgy nyilatkozott, hogy a válság előtt megszokottnál jóval nagyobb arányú önerőt és jelentős előbérletet kellett felmutatniuk ahhoz, hogy megkapják a szükséges forrást. Mucsi György, a Wing kereskedelmi fejlesztésekért is felelős vezérigazgató-helyettese még az alapkőletétel alkalmával konkrétumokat is említett a Portfolio.hu-nak, és kitért arra, hogy a nehéz időkre való tekintettel, a manapság sarkalatos kérdésnek számító finanszírozás megszerzéséhez 30%-os önerőre és ugyanekkora szerződött előbérletre volt szükség a beruházás megkezdéséhez.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 2,9 százalékos THM-el, és havi 82 061 forintos törlesztővel fel lehet venni a Gránit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az MKB Banknál 3,21% a THM; a Raiffeisen Banknál 3,44%; a CIB Banknál és a Gránit Banknál 3,45%; míg az Unicredit Banknál 3,58%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A fejlesztőnek rendkívül fontos szempont volt a kivitelezés során a környezettudatosság, amit már a kezdetektől fogva hangsúlyoztak. A törekvés pedig konkrétumokban is megtapasztalható, hiszen energiatakarékos eszközök teljes tárházát használták fel, tudatos vízfelhasználást alakítottak ki, környezettudatos anyaghasználat jellemezte a kivitelezést, szelektív a hulladékgyűjtés, és még zuhanyzós biciklitároló is került az épületbe, ám ez utóbbit csak az itt dolgozók élvezhetik.

A Hegyvidék Központban 20 és 35 euró/nm/hó között bérelhetünk üzlethelyiséget, valamint 15 euró/nm/hó-ért juthatunk, akár már egy 50 nm-es irodához, amiből még közel 800 négyzetméter várja új bérlőjét. A fejlesztő Wing Zrt.-t dicséri, hogy egy, az ingatlanfejlesztési piac számára rendkívül nehéz időszakban vágott bele a kivitelezésébe, és ha az eredeti tervei szerint némi csúszással is (az eredeti átadást még 2011 tervezték), de megvalósította ezt a projektet, ami a korábbi körülményekhez képest valóban jóval kulturáltabb és hangulatosabb feltételeket biztosít a vásárlók számára.

 

A legfontosabb hírek, a napi hírzaj nélkül.
Elindult a Pénzcentrum heti hírlevele, a Turmix.
NAPTÁR
Tovább
2021. október 20. szerda
Vendel
42. hét
KONFERENCIA
Tovább
Sustainable World 2021
Fenntartható befektetések, piaci lehetőségek: varázsszó az ESG
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2021. október 19. 17:06