Bár 2011 harmadik negyedévében kissé emelkedett a forintbankjegy-hamisítványok száma, a hamisítás mértéke továbbra is alatta marad a korábbi időszakban tapasztaltnak; a hamis valuták előfordulása továbbra sem jelentős - derül ki a jegybank negyedéves jelentéséből.
Az MNB honlapján közzétett jelentés szerint az idén a harmadik negyedévben 678 darab hamis bankjegyet vontak ki a forgalomból, az előző negyedévi 572 darab után. Tavaly a harmadik negyedévben még 2 409 volt a fellelt hamis bankjegyek száma, azt követően egészen az idei harmadik negyedévig folyamatosan csökkent.
A forintbankjegy-hamisítás továbbra is alapvetően a három legmagasabb címletre irányul, ezek teszik ki a lefoglalt hamisítványok több mint 90 százalékát (10 ezer forintos címlet 53 százalék, 20 ezer forintos 21 százalék, 5 ezer forintos 16 százalék).
A hamis valuták előfordulása továbbra sem jelentős, a jegybank szakértői 431 darab különböző valutahamisítványt vizsgáltak a harmadik negyedévben, ezen belül a hamis euróbankjegyek száma 296 darab volt.
Különleges termékek érkeznek a Lidl, Tesco, Penny áruházaiba: ilyen akció csak egyszer van egy évben
Alig pár hét, és itt a sulikezdés. Ezt a boltok is tudják, úgyhogy nagyüzemben tolják az iskolakezdési akciókat.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







