Balatoni korona elnevezéssel helyi pénzt bocsátanak ki január 1-jétől Veszprémben és térségében - mondta Porga Gyula, Veszprém polgármestere.
A hatféle címletű bankjegy Vagyóczky Károlynak, a Magyar Nemzeti Bank művészeti tervezőjének a munkája (ő tervezte valamennyi forgalomban lévő papírpénzünket), s az egyes bankjegyeken Veszprém és környéke nevezetességei, illetőleg történelmi személyiségei láthatók majd. Csatlakozott a kezdeményezéshez Balatonalmádi, Balatonfüred és Várpalota, valamint három környékbeli község, Nemesvámos, Litér és Tihany.
Leitold László, a veszprémi székhelyű Kinizsi Bank vezérigazgató-helyettese elmondta: több millió forint értékű kibocsátást terveznek januártól a helyi pénzből. Hozzátette: ehhez az alaptőkét az érdekelt települések önkormányzatai teremtik meg, illetőleg a bank is jelentősebb összeggel száll be az alapításba.
Hangsúlyozta, hogy a pénzkibocsátás monopóliuma Magyarországon a Magyar Nemzeti Banké, tehát hivatalosan a helyi pénz valójában "készpénzt helyettesítő utalvány". A kiadott helyi pénz forintfedezetének meg kell lennie egy bankban elhelyezve, hogy az bármikor forintra átváltható lehessen egy az egyben - mondta a banki szakember.
Korábban elmondta: a helyi pénz fő funkciója az, hogy adott településen vagy kistérségben plusz forrást, likviditást biztosítson a pénzforgalomban résztvevők számára. A sikeres kibocsátáshoz, forgalomba hozáshoz kellő számú céget, önkormányzatot kell találni, s szintén kellő számú vállalkozást ahhoz, amely ezt fizetőeszközként elfogadja - mondta a pénzügyi szakember.
Vagyóczky Károly ismertetése szerint a 10.000 balatoni koronás pénzen például Szent István király feleségének, Gizellának a portréja, illetve a veszprémi vár látképe látható. A 20.000-es I. András királyt (Tihanyban temették el) és a tihanyi apátságot ábrázolja. Az 1000 koronáson Horváth Balázs veszprémi rendszerváltó politikusnak, az Antall-kormány belügyminiszterének portréja lesz, valamint 1956-os mártír Brusznyai Árpád emlékére állított veszprémi szobor.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az 5000 koronás Balatonalmádiról szól majd: Óvári Ferenc írónak, egykori felsőházi tagnak, a Balatoni Szövetség megalapítójának portréját és a vörösberényi erődtemplom fotóját tették. Várpalotát idézi a 2000 koronás Thury György egykori palotai várkapitány portréjával és a Thury-várral. Balatonfüredre utal az 500-as helyi pénzen Jókai Mór arcképe és a szívkórház előtti Kossuth-kút.
Baráth Gellért, a nyomdai előkészítést végző budapesti Jura Trade Kft. képviselője ismertette a balatoni korona rejtett biztonsági jellemzőit. Vízjeles papírra készül, UV-pelyhek lesznek a papírban, azon pedig dombornyomás is felfedezhető lesz, s több láthatatlan jelet helyeznek el, amelyek csak UV-fényben "jönnek elő". A bankjegyek különböző színben készülnek.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







