Egy elkederedett posztból indult, mára pedig kézzelfogható kezdeményezéssé vált: elkészült a Tejtermelők Térképének első, prototípus verziója.
Belátható időn belül emelkedhet Magyarországon a nyerstej ára az időjárási hatások, a magas takarmányárak, valamint egy új, olasz érdekeltségű piaci szereplő megjelenése miatt.
Hozzátették: ez a folyamat már elkezdődött, és az unió más országaiban is hasonló a helyzet, érezhető a piaci nyomás. A legfrissebb információk szerint az úgynevezett "spot-árak" - ez az azonnali szállítható tej árát jelenti - 2-3 euró-centtel, vagyis 6-8 forinttal emelkednek belföldön. (Így elérik a 95-100 forintot literenként, a szerződéses árak pedig 85-90 forint/liter körül mozognak.)
A Tej Terméktanács arra is felhívta a figyelmet, hogy emellett megjelent a magyar piacon egy exportorientált termék-előállításban érdekelt új szereplő is. Ez a cég várhatóan szintén erős keresleti magatartással kezdi majd alapanyag-bázisának megteremtését és működésének stabil indítását.
Az áremelésre vonatkozó további figyelmeztető jel, hogy a szokásos évi tejtermelési többlet alapanyagár csökkentő hatása megszűnt - ez a többlet tavasz végén áll elő. Sőt, mindez az időjárási viszonyok és a takarmányárak miatt az indokoltnál nagyobb mértékben vonta maga után az alapanyag-előállítás szűkülését.
A szakemberek szerint mindez átszabja a feldolgozók árpolitikáját. Az emelkedő tejárak ugyanis már elérték azt a szintet, amit a jelenlegi kereskedelmi "átadási árszinten" nem lehet kigazdálkodni.Így az áruházláncok kénytelenek lesznek vagy az esetenként 40-50 százalékos, a tejre, illetve az alapvető tejtermékekre felszámított hasznuk egy részéről lemondani, és szinten tartani a fogyasztói árakat; vagy emelni a fogyasztói áraikat mintegy 5-10 százalékkal; illetve bizonytalan eredetű és minőségű import tejtermék-dömpinggel próbálják majd alacsony szinten tartani a belföldi árakat.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Most a tej átlagos fogyasztói ára literenként 200-220 forint a hazai piacon. A kereskedelmi piaci reakciókat jelentősen befolyásolja a forint árfolyamának alakulása, ami az előrejelzések szerint inkább stagnáló-gyengülő tendenciát mutat - vélik a Tej Terméktanács szakemberei.
Óriási bírságot kaphatnak a népszerű boltláncok: keményen lecsapna a kormány az online értékesítésre
A brit kormány az online alkoholértékesítés szigorítását mérlegeli, miután komoly aggályok merültek fel a legnagyobb szupermarketláncok internetes értékesítési gyakorlata miatt.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







