Hogyan került egyre korábbra a Túlfogyasztás Napja? Mit jelent az ökológiai lábnyom, és mely országok „égetik el” a leggyorsabban a bolygó tartalékait? Mutatjuk!
Nyílt levélben reagált a dm a Tudatos Vásárlók Egyesületének (TVE) egy héttel ezelőtti felmérésére. A fogyasztóvédők azt vizsgálták, hogy mennyire etikus, illetve a társadalom iránt mennyire felelős cégpolitika társul a hazánkban legismertebb drogérialáncokhoz.
A TVE szerint az egyes szempontok szerinti eredményeket összevetve viszonylag gyenge mezőny alakult ki, mindegyik cégnek bőven van még tennivalója a felelős és etikus működés terén. Az összesítés alapján kis pontkülönbséggel első helyén a Rossmann áll, utána következik a Müller, a rangsorban az utolsó helyet pedig a dm szerezte meg.
A társadalmi szempontok vizsgálatánál számos problémát találtak. A cégeknek leginkább a fogyasztóvédelemmel gyűlt meg a bajuk. A felmérés szerint az elmúlt években mindhárom cég kapott büntetést árfeltüntetési hiányosságok miatt a GVH-tól. Ugyancsak fizettek a fogyasztók tisztességtelen befolyásolása miatt, valamint gyógynövények engedély nélküli árusítása miatt is. Előfordult, hogy lejárt szavatosságú termékeket árultak, valamint az üzletbe nem engedtek be egy vak férfit vakvezető kutyájával. Ez utóbbi két hiányosságot a dm jegyzi.
A dm ma nyílt levélben reagált a fogyasztóvédők felvetéseire. Mint írják, felelős vállalatként mindig is nagy figyelmet fordítottak a környezetvédelemre. Többek között a tavalyi év őszétől "csereakciót" hirdetettek a 2009 augusztus óta forgalomban lévő, környezetbarát lila táskákra. Az akció keretében ingyen kicserélik a vevők kérésére az elhasználódott táskákat. Az elhasználódott táskákat szelektíven gyűjtik.
Az egészségtudatos táplálkozást és a természetes szépségápolást egyaránt kiemelten fontosnak tartva, a drogérialánc kimagaslónak tartja szerepét a natúrtermékek és kozmetikumok fogalmazása terén. 350 natúrkozmetikai termék kapható az üzleteikben, valamint a konkurens drogériák közül a legszélesebb termékpalettával rendelkeznek az ellenőrzött ökológiai gazdálkodásból származó élelmiszerek terén.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Mint a levélben írják, a dm társadalmi szerepvállalását több kezdeményezés is bizonyítja. A dm a foglakoztatás területén is több díjjal büszkélkedhet.
Nagyon fájni fog, ha egyszer ki kell józanodni az árrésstopból: érik a katasztrófa a hazai boltokban
Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer ügyvezetője szerint az árrésstop miatt elmaradtak az indokolt áremelések, miközben a költségek érdemben nőttek.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








