A szakemberek szerint a magas takarmányárak miatt drágulhat a baromfihús. A sertéshús esetében viszont nem kell áremelkedéstől tartani a Németországból származó olcsó import miatt. Ez pedig megnehezíti a magyar sertés tartók dolgát, mert még jogos költségeiket sem tudják elismertetni a piacon.
Márciustól várhatóan több lépcsőben emelkedhet a baromfihús ára Magyarországon. A termelői ár emelkedése összességében a 20-25 százalékot is elérhet. Ennek következtében hasonló mértékű fogyasztói áremelkedésre is lehet számítani - mondta Bárány László, a Baromfi Terméktanács (BTT) elnöke.
Az áremelkedés egyértelműen az előállítási költségek megnövekedésével, főként a takarmányárak drasztikus emelkedésével függ össze. Bárány László elmondta: a takarmányt az állattartók a múlt évi ár duplájáért tudják csak beszerezni.
A takarmánygyártók ugyanakkor nem tudtak készletezni és ezért, ha nem marad benn az országban a kukorica, akkor akár takarmányhiány is felléphet. Ezért a BTT arra kéri az agrárkormányzatot, hogy mérje fel újólag a magyar gabonakészleteket, készítsen új gabonamérleget, és tegyen meg mindent azért, hogy az új termésig kitartsanak a takarmánykészletek.
A tavalyi igen mostoha időjárás miatt rendkívül nagy a takarmánygabona iránti kereslet még magas áron is főként Németországban, Lengyelországban, a balti államokban és a Balkánon. Jelezte ugyanakkor, hogy a dioxinbotrány a csirkehús fogyasztását nem érintette súlyosan, inkább a tojás- és a sertéshús piacon okozott zavarokat.
Németh Antal, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) elnöke megerősítette, hogy a magyar sertéságazatot a dioxinbotrány rendkívül érzékenyen érintheti. Németországból ugyanis Magyarországra az élő sertést kilónként 225 forintos áron plusz 10 forint szállítási költségért hozzák be.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A bőrös félsertés kilóját pedig 1 euróért kínálják a német kereskedők, ami 275-280 forintos árat jelent. A Németországból érkező áru importára lényegesen alatta marad a magyar önköltségnek.
Ezért a VHT elnöke nem tartja valószínűnek, hogy a sertéshús ára emelkedik Magyarországon. Hozzátette: nem zárható ki viszont, hogy a nagy húsipari cégek most bevásárolnak az olcsó alapanyagból. Később pedig a magas takarmányárakra és előállítási költségekre hivatkozva megemelik a késztermékek és a tőkehúsok árát.
Nagyon fájni fog, ha egyszer ki kell józanodni az árrésstopból: érik a katasztrófa a hazai boltokban
Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer ügyvezetője szerint az árrésstop miatt elmaradtak az indokolt áremelések, miközben a költségek érdemben nőttek.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








