17 °C Budapest

Problémás élelmiszer a magyar boltokban: így szigorítottak

2010. október 14. 18:47

A másodlagos élelmiszer-ellenőrzések eddig a vártnál jobb eredményt hoztak - jelentette ki Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) élelmiszerlánc-felügyeletért és az agrárigazgatásért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón, az ellenőrzések eddigi tapasztalatait ismertetve.

Az államtitkár elmondta: a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) hatósági szakemberei július 20. és szeptember 30. között a bejelentett 1.985 első magyarországi árubetárolási hely 44 százalékában, azaz 868 esetben tartottak ellenőrzést.

Az élelmiszerbiztonsági szempontból kiemelt szállítmányokra vonatkozó 4.838 előzetes bejelentés kapcsán a bejelentések 25 százalékában, 1.223 esetben ellenőrizték az árut.

A rendelet által előírt valamennyi bejelentés - azaz az első magyarországi tárolási helyek a szállítmányokra vonatkozó előzetes és havi bejelentések - nyomán eddig összesen 2.276 ellenőrzést végeztek a szakértők.

Problémás élelmiszer a magyar boltokban: ki a felelős?

Mint arról a Pénzcentrum is beszámolt, július közepén lépett életbe a másodlagos élelmiszervizsgálatról szóló rendeletmódosítás. A rendelet célja, hogy megakadályozza a silány minőségű élelmiszerek terjesztését és beáramlását a hazai piacokra. Az eljárás (másodlagos élelmiszerellenőrzés) Európa több országában működik.

A jogalkotó szándéka szerint a dupla ellenőrzés dupla biztonságot jelent. A termékeket nemcsak az előállítás helyén (elsődleges élelmiszervizsgálat), hanem a kereskedelmi láncok állomásain is vizsgálják.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A rendszer lényege, hogy a hűtőházak és raktárak üzemeltetőinek a nagy kockázatú élelmiszereknél (pl. hús, friss zöldség-gyümölcs, tej, tejtermékek) 2 nappal a szállítmány érkezése előtt bejelentési kötelezettségük lesz (szállítmány mennyisége, beszerzési ára, származási helye, első magyarországi tárolási helyszín) a felügyeleti szerveknek. Így a hatóság, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH) minden nagybani élelmiszer-szállítmány útját nyomon követheti és ellenőrizheti.

Az MGSZH a beérkezett adatok alapján kockázatalapú ellenőrzést végez. Ahol problémát találnak, ott sűrűbben ellenőriznek. A vizsgálatok azonban nem kizárólag a külföldi árukra vonatkoznak, a felügyelet megkülönböztetés nélkül a magyar élelmiszereket is rendszeresen ellenőrzi.

Fontos változás továbbá, hogy az eddigi húsáruknál alkalmazott szúrópróbaszerű vizsgálatok helyett az MGSZH a kockázatosnak ítélt szállítmányok (nem csak húsáruk) 100%-át ellenőrzi.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 20. szerda
Bernát, Felícia
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem