Sosem gondolnád, melyik saját márkás termékből vesszük a legtöbbet

2010. szeptember 21. 04:42

Hat hónap alatt 165 milliárd forint forgalmat értek el az élelmiszer-kereskedelem saját márkás termékei. Érdekes, hogy ez 2 százalékkal kevesebb, mint tavaly az első hat hónapban. Egyre erősebb viszont a kereskedelmi márkák piaci jelenléte.

Legnagyobb a kereskedelmi márkák részaránya az állateledelnél (48 százalék), mélyhűtött élelmiszernél és háztartási papírárunál (43-43). Az említett három termékcsoportra, a fogyasztók által kiadott minden 100 forintból több mint 40 jut a láncok saját márkáira - derül ki a Nielsen piackutató vállalat felméréséből.

A termékek teljes kiskereskedelméhez viszonyítva a saját márkák trendjei kedvezőbbek. A 90 élelmiszer kategóriánál ugyanis a forgalom összességében 4 százalékkal csökkent, az első félévben. Ugyanakkor a 60 háztartási vegyiáru és kozmetikum első hat hónapi eladása stabil maradt. Ennek következtében emelkedett a kereskedelmi márkák piaci részesedése. Értéket tekintve, élelmiszernél 22 százalékról 23-ra, vegyiárunál pedig 16-ról 17 százalékra.

 

Élelmiszer termékcsoportok - értékben mért - kiskereskedelmi forgalmából a láncok saját márkás termékeinek részaránya. (%-ban). Forrás: Nielsen piackutató vállalat


Trónkövetelő kereskedelmi márkák

Ahol erősek a gyártói márkák, ott a kereskedelmi márkákból az átlagosnál kevesebbet adnak el. Az égetett szeszesital, kávé és tea, valamint édességek eladásából mindössze 14-17 százalék jutott a láncok saját márkáira, értékben. Mutatójuk még alacsonyabb - 6-11 százalék - hajápolási, szájápolási és testápolási szereknél, valamint háztartási tisztítószereknél.

Mi az a kereskedelmi márka?
Kereskedelmi márkás (angolul Private Label) az a termék, amit csak egy lánc, esetleg kereskedő értékesít vagy egy gyártó cég kizárólag adott lánc részére gyártja. A saját márkanév lehet egyben a lánc neve is, de speciális fantázianév is. Gyakran találkozhatunk ilyen kereskedelmi márkás termékekkel a diszkontláncok -például az Aldi, a Lidl- polcain.


A kereskedelmi márkák iránti kereslet fő oka, hogy a fogyasztók többsége szerint ma már a kereskedelmi márkás termékek minősége általában ugyanolyan jó, mint a gyártói márkáké. Négy évvel ezelőtt, egy hasonló felmérés során a Nielsen által megkérdezett fogyasztók 42 százaléka vélekedett így. Szintén többségi vélemény lett, hogy a kereskedelmi márkák csomagolása van olyan jó, mint a gyártói márkáké.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 6 százalékos THM-el, és havi 106 085 forintos törlesztővel fel lehet venni a Raiffeisen Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,42% a THM; a K&H Banknál 6,43%; az Erste  Banknál 6,67%,  a MagNet Banknál pedig 6,8%; míg az UniCredit Banknál 6,9%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a Sopron Bank, a Takarékbank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Figyelemre méltó, hogy a megkérdezettek csaknem fele szerint a saját márka ugyan olcsóbb, de a kategóriák vezető gyártói márkái jobban megérik az árukat.

Másképp vásárolunk

A háztartások vásárlói viselkedésében hosszú távú tendenciákat indított el az elmúlt időszak recessziós környezete. A nyugati országokhoz hasonlóan Magyarországon is kialakult a tudatos vásárló modellje. Felértékelődött az árak jelentősége, megnövekedett a napi fogyasztási cikkek esetében az akciós, promóciós vásárlások aránya - derül ki a GfK Hungária idén nyáron publikált kutatásából.

"A márkás, gyakorta magasabb árszintet képviselő termékek esetében az akciós vásárlások növekvő aránya 2-3 éve megfigyelhető tendencia. Míg 2007-ben a gyártói márkák 25 százalékát vásárolták meg a háztartások promóciós áron, vagy valamilyen akció keretében, addig ez az arány 2009-ben már 31 százalék volt. Növekszik az egy-egy háztartás által meglátogatott kereskedelmi láncok száma is. Míg 2008-ban egy év alatt átlagosan 8 üzletláncban vásároltunk, addig 2009-ben már kilencben" - mondta el Kovács Krisztina, a GfK Hungária Consumer Tracking szektorának menedzsere.

A láncoknál jellemzően megfigyelhető a fenti jelenség, miszerint csökken a vásárlók lojalitása, a háztartások egy-egy jó vétel reményében a korábbi időszakokhoz képest nagyobb hajlandóságot mutatnak más láncokba is ellátogatni. Egyre fontosabbá válik a tájékozottság a vásárlók számára, amelyet alátámaszt az is, hogy 2009 során növekedett az akciós leafletek olvasottságának aránya. Egy, a GfK Hungária által 2009 novemberében készített felmérés során a 2 000 megkérdezett 82 százaléka válaszolta azt, hogy legalább olyan gyakran, vagy jóval gyakrabban tanulmányozza a kereskedelmi láncok akciós újságait, mint korábban.

Sok szülő így rontja el a gyerek fejlesztését: nem lehet elég korán kezdeni

Szinte semmi sem fejleszti olyan gyorsan és hatékonyan a legkisebbek agyát, mint a társasjáték.

Ennyibe kerül manapság egy luxus mobilház: ez lehet a lakásválság megoldása? + videó

Drágulnak az ingatlanok, emelkednek a hitelkamatok: ez pedig szinte egyenes út a lakhatási válsághoz. Nálunk is működhet az, ahogy az USA-ban megoldották?

Ilyen még nemigen volt itthon: itt a bejelentés, elindult a magyar Kickstarter

A Kickstarternek és az Indiegogonak hála a közösségi finanszírozási forma évek óta világszerte népszerű és most megérkezett Magyarországra is, a Brancs formájában

Milliókat bukhat, aki így indít vállalkozást: jól meg kell gondolni, a KATA sem jó mindenre

Sokan alábecsülik, mennyire lényeges alaposan átgondolni, milyen vállalkozási és azzal együtt adózási formát válasszanak induló cégük számára.

NAPTÁR
Tovább
2022. május 19. csütörtök
Ivó, Milán
20. hét
Május 19.
Forrásvizek napja
KONFERENCIA
Tovább
Sustainable World 2022
A jövő vállalata - Zöld az út a fenntarthatóság felé!
Portfolio Digital Transformation 2022
Szektorokon átívelő tudás a belső folyamatoktól a termékig!
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?