Több tízmilliárd hungarikumokra: januártól hivatalt is kaphatnak

Pénzcentrum
2010. augusztus 12. 09:47 2 perc

Önálló hivatal felügyelheti jövő januártól a hungarikumokat, ha a parlament elfogadja az erről szóló törvényt - írja a Népszabadság.

A hungarikum kifejezést eddig nem rögzítette hazánkban jogszabály, azonban ősszel napirendre kerül a kérdés. Ha megszavazzák a jogszabálycsomagot, akkor már januártól megkezdheti működését a csak Magyarországhoz köthető szellemi termékek, áruk, hagyományok összegyűjtésére, regisztrálására és állami "menedzselésére" létrehozott új önálló intézmény, amit a jogszabálytervezetben "Magyar ÉrtékTár - Hungarikum Házként" említenek.

Arról még nem tudni, hogy az új rendszer kialakítására és működtetésére, illetve a besorolt termékek menedzselésére mennyi állami pénz juthat majd, Birinyi József, a Parlamenti Hungarikum Munkacsoport vezetője azonban reméli, hogy akár több tízmilliárd forint is juthat erre évente.


Az új szervezet várhatóan vagy a vidékfejlesztési tárca, vagy a Miniszterelnöki Hivatal felügyelete alatt működik majd.

az új paragrafusokat egyeztetni kell számos vám- és adójogszabállyal, nemzetközi megállapodással és természetesen az unió belső jogrendjével is. Tisztázni kell, hogy például egy német cég, legálisan megszerzett licenc birtokában, gyárthat-e csabai kolbászt.

Az intézmény formailag "nulláról" (lista nélkül) indul, bár az olyan, nemzetközileg is elfogadott, illetve európai oltalom alatt álló "márkák" esetében, mint például a makói hagyma, vagy éppen a szegedi szalámi, természetesen nem kérdéses, hogyan dönt majd. Új termékek, vagy eddig használt fogalmaink szerint nem "hungarikumként" kezelt termékek, szellemi produktumok esetén (erre példa lehet az üvegbeton, vagy akár a Kodály-féle zeneoktatási módszer is) szigorú szűrés következik majd.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az elképzelések szerint a Magyar ÉrtékTárba kerülő elemek nagyon komoly gazdasági előnyökhöz juttathatják majd tulajdonosaikat. Végső soron akár adókedvezményhez is, de ennél valószínűbb, hogy a rendelkezésre álló hazai és nemzetközi pályázati források meghatározott részét - akár 20-40 százalékát is - a nemzeti értékek közé sorolt termékek fejlesztésére kell majd fordítani.

Egy korábbi cikkünkben mi is bemutattuk, hogy mit jelent az, hogy valami hungarikum: Mitől hungarikum a hungarikum? Eddig honatyáink sem tudták...

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?