9 °C Budapest

Júniusra jön a fellendülés: 2010 a lapostévék éve!

MTI
2009. december 28. 15:02

Magyarországon két éve csökken a kereslet a szórakoztató elektronikai termékek iránt, az idén a visszaesés elérheti a 30-40 százalékot is, fellendülés csak a jövő év második felében, nyártól várható, részben a foci világbajnokság miatt, amikor az átlagnál mindig jóval több televíziót vesznek a háztartások.

Stark István, a Panasonic South-East Europe Kft. vezérigazgatója az MTI-nek elmondta: a magyar piacra nemcsak a válság hatott negatívan, hanem az is, hogy a nyáron 5 százalékponttal megemelték az áfát.

A Balkánért és Romániáért is felelős vezérigazgató kifejtette: amikor tavaly október-novemberben a magyar piacon már erőteljesen csökkent a forgalom, Romániában még két kétszámjegyű volt a növekedés. Igaz, később a visszaesés is a nagyobb volt Romániában, részben azért, mert ott nagyon nagy, egyes hálózatokban 70 százalékos arányban vásárolták hitelre az emberek a szórakoztatóipari termékeket. Magyarországon a legmagasabb arány sem haladta meg az 50 százalékot.

Stark István elmondta: a Balkánon áprilistól számítva még az idén is 10 százalékkal több bevétele volt a Panasonicnak, mint egy évvel korábban. Igaz, ez nem az általános bővülésből adódott, hanem abból, hogy a társaságnak sikerült növelnie piaci részesedését. A másik ok pedig az, hogy a vállalat közvetlenül kezdett kereskedni ebben a térségben, aminek hatására kétszeresére nőtt partneri köre, s ez jótékonyan hatott a fogalomra.

A magyar és a nyugat-európai piacról a vezérigazgató elmondta: amikor Magyarországon jól megy a gazdaság, akkor itt sokkal nagyobb mértékben, akár 30-40 százalékkal is nő a kereslet, miközben a nyugati országokban már 3-5 százalék is nagyon jónak számít. Romániában még nagyobb a kilengés, hiszen ott 2007-ben még 70 százalékkal bővült a szórakoztató elektronikai piac, most pedig nagy mértékben esett.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Stark István szerint az elmúlt években átalakult a termékek keresleti szerkezete is: miközben a digitális fényképezőgépek iránt csökkent az érdeklődés, megmaradt a plazma és LCD tévék, illetve nőtt a magyar piacon az idén bevezetett új, felső-közép kategóriás Panasonic háztartási gépek esetében.

NAPTÁR
Tovább
2026. április 10. péntek
Zsolt
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?