A fokozódó megrendelések hatására visszatér a kétműszakos termelésre és körülbelül 100 fővel növeli a foglalkoztatottak számát a különböző elektronikai termékek, köztük saját márkás televíziók gyártásával foglalkozó osztrák Robust Plastics GmbH magyar cége - írja Napi Gazdaság.
Weisz Szilvia, a győri székhelyű Robust Electronics Hungary Kft. gazdasági vezetője elmondta, hogy ezzel párhuzamosan egy több mint 30 millió forintos fejlesztési program megvalósításáról is döntés született a bécsi székhelyű anyavállalatnál. Ennek keretében további technikai és technológiai beruházásokat hajtanak végre a kizárólag exportra termelő cégnél.
Az ügyvezető szerint az elmúlt hónapokban sokat javult a helyzet azt követően, hogy már tavaly nyár végén elkezdett visszaesni a rendelésállomány, majd elvesztették egyik legnagyobb vevőjüket. Októberben közel a dolgozók felét, közel 100 embert el kellett küldeni, de tavasszal egy új, meghatározó üzleti partnerre sikerült szert tenni, így mától a győri üzemben elkezdődött a Full HD televíziók gyártása.
A Robust egy 1,5 millió eurós beruházást követően 3 évvel ezelőtt telepítette magyar cégéhez a set top boxok, valamint a Minerva márkájú LCD-televíziók gyártását. A döntően a luxuskategóriába tartozó készülékeket kizárólag nyugat-európai szakboltokban forgalmazzák.
A kft. a közelmúltban még optimális esetben is mintegy 30 %-os termeléscsökkenéssel kalkulált, hiszen az első negyedév katasztrofális volt. Ma viszont úgy tűnik, elérhető a tavalyi 18 millió eurós nettó árbevétel, a mostani reményeket a várható karácsonyi keresletnövekedés is táplálja.
Máris távozik egy régi motoros a parlamentből: pályázatot írnak ki a helyére, várják a jelentkezőket
Közös megegyezéssel távozik posztjáról Such György, az Országgyűlés Hivatalának 2013 óta hivatalban lévő főigazgatója.
Ők a magyar építkezések királyai: több mint félmillió forint a havi kezdőfizu, őket irigyli mindenki
Akár napi 10 órát is ülhetnek több tíz méter magasan: így dolgoznak a toronydaru-kezelők Magyarországon.
Elfogott a rendőrség egy magyar szexuális bűnözőt: nem semmi helyen húzta meg magát a hatóságok elől
A gyanúsított Magyarországnak történő átadásáról a helyi bíróság dönt majd.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








