Nem titok többé, milyen akciókkal várja karácsonyig vásárlóit az IKEA. A lakberendezési üzletlánc adventi kalendáriumának összes titkos ablakát megnyitotta, így a vásárlók már most tudhatják, milyen termékeket vásárolhatnak kedvezményesen december 24-ig.
Mint arról múlt héten beszámoltunk, akciósorozattal várja vásárlóit a Kika és az IKEA is. Durva: egymástól nyúlt az IKEA és a Kika?
Az áruházak adventi naptárában minden napra jutott egy-egy kedvezményes termék, de míg a Kika előre közölte, melyik nap, milyen akcióra lehet számítani, addig az IKEA csak egy nappal előre mutatta be a leértékelést.

A svéd áruházlánc honlapján azonban mára kinyílt az összes ablak, így a vásárlók előre tudhatják, hogy szombaton az INGOLF szék kerül ötezer forinttal kevesebbe, vagy hogy jövő szerdán a VILSHULT kép lesz jóval olcsóbb.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 221 733 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,71%, az UniCredit Banknál 6,78%, az Ersténél 6,82, míg a CIB Banknál 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Fontos tudni, hogy az akciók csak az adott napon érvényesek, a készlet erejéig.
Hatalmas változás élesedik a hazai webshopokban: teljesen átalakul az online vásárlás Magyarországon
Az év első felében több olyan változás is hatályba lépett, amelyek a kis- és középvállalkozásokat bevonták a fogyasztó kategóriájába.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







