Kilóra megvette az IKEA a környezetvédőket! Botrányos részletek

2009. november 18. 16:58

Mint arról a napokban a Pénzcentrum is beszámolt, egy új botránykönyv megdöbbentő képet fest az IKEA-ról. A szerző a svéd áruházlánc egy korábbi vezetője, aki azt állítja: az IKEA szektaként működik, a csillogó felszín alatt kémkedés, rasszizmus és hazugságok hálója húzódik. A könyv szerint az áruházlánc még a világ legismertebb környezetvédő szervezetét is lefizette.

Johan Stenebo 20 éve kezdett dolgozni az IKEA-nál: álomkarrierje az évek alatt az áruházlánc legfelsőbb menedzsmentjéig repítette. Stenebo 9 hónappal ezelőtt hagyta el a multinacionális vállalatot, a hivatalos verzió szerint azért, mert több fontos kérdésben nem értett egyet a cég menedzsmentjével. Távozása után könyvet írt, mely azt a címet kapta: "Sanningen om IKEA", azaz az Igazság az IKEA-ról.


A botránykönyv borítója

A nemrég megjelent mű egyre nagyobb botrányt kavar világszerte, hiszen ez az első eset az üzletlánc hatvan éves történelmében, amikor ilyen magas pozíciójú vezető "tálal ki", és bennfentesként mutatja be a vállalat működését. A könyv súlyos vádakat fogalmaz meg az eddig viszonylag botrányoktól mentes, a fogyasztók szemében egyértelműen pozitív imázsú vállalat hírnevét.

Stenebo szerint a vállalat vezetésében rasszizmus uralkodik, és gyakran használnak olyan megfigyelési és lehallgatási módszereket, mint az egykori NDK retteget titkosrendőrsége, a Stasi.

Talán a legnagyobb visszhangot az keltette, hogy Stenebo szerint az IKEA gyakorlatilag megvásárolta a legnagyobb környezetvédő szervezetek, köztük a Greenpeace szimpátiáját is.

Stenebo azt állítja, hogy az IKEA és a Greenpeace képviselői néhány éve közösen vettek részt egy oroszországi "tanulmányúton". A kirándulás után nem sokkal a Greenpeace meglepően költséges kampányt indított, amelyben más multinacionális vállalatokat - például az IKEA-nak konkurenciát jelentő finn Stora Enso papírgyárat- támadta. Sőt, amikor néhány hónappal később egyértelműen bebizonyosodott, hogy az IKEA az egyik fő felelőse a Borneó szigetén található esőerdő fakitermelésének, a Greenpeace nem csak nem támadta őket, hanem egyértelműen a svédek oldalára állt.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A megvesztegetési ügy hátterében egyértelműen anyagi megfontolások állnak: az alacsony bútorárak ugyanis szinte kizárólag olcsó nyersanyagokkal érhetőek el. "Tudom, hogy még Kínában sem lehet legálisan fát kapni annyiért, amennyiért nekünk sikerült ott beszerezni. Márpedig köztudott, hogy az áruházlánc elsősorban a távol-keletről szerzi be alapanyagait." - mondta a szerző a Spiegelnek adott interjújában.

A Greenpeace kategorikusan elutasítja a vádakat. Patrik Eriksson svéd kampányvezető azt ugyan elismeri, hogy folytattak megbeszéléseket az IKEA-val, azonban azt tagadja, hogy valaha is pénzt fogadtak volna el tőlük.

Az IKEA egyelőre nem kommentálta a könyvet, a benne foglalt állításokat egy magánszemély véleményének tekintik.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. július 1. szerda
Tihamér, Annamária
27. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. június 30. 21:26