23 °C Budapest

Ez komoly?! Íme a chips jövője

2009. december 2. 12:02

Brit kormányzati elképzelések szerint aszigetországi fogyasztók a  jövőben csak kisebb kiszerelésben vásárolhatnak majd különféle rágcsálnivalókat, például chipszet. Az ötlettel a magas elhízási arányokat szeretnék csökkenteni.

A terv szerint kisebb kiszerelésben forgalmazzák majd a chipszet, a briteknél kedvelt húsos párnákat és kolbászkákat is, de a szigorítás kiterjesztenék szinte minden, egészségtelen rágcsálnivalóra. Az áruházláncokat ugyanakkor arra köteleznék, hogy választékukban kínáljanak többféle alacsony zsírtartalmú tejet, sajtot és jégkrémet.

A hatóságok elsősorban a gyermekkori elhízás és a szívbetegségek ellen küzdenek - ezeknek pedig gyakran egyértelmű okozója a nassolás. Felmérések szerint ugyanis az angol gyermekek fele évente megiszik majdnem 5 liter étolajat a chipsz-fogyasztásnak köszönhetően. Minden ötödik angol gyerek naponta 2 zacskó chipszet fogyaszt.

A szigetországban olyan -Magyarországon talán kevésbé ismert élelmiszerek- is népszerűek, mint a snack-kolbászkák, vagy az apró húsos párnák - ezek sem sokkal egészségesebbek a chipsznél.

A hatóságok azt is szeretnék elérni, hogy az alacsony zsírtartalmú jégkrémeket ezután a boltok sorolják a jégkrémek kategóriájába. Jelenleg ugyanis ezen termékek legtöbbje "mélyhűtött édesség" elnevezéssel kerül forgalomba.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. július 2. csütörtök
Ottó
27. hét
Július 2.
UFO Világnap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?