20 °C Budapest

Amit a karácsonyi bevásárlás előtt érdemes tudni

Pénzcentrum
2009. december 1. 14:32

Elektromos készülékeket ne vegyünk utcai árusoktól - tanácsolja a Fogyasztói és Betegjogi Érdekvédelmi Szövetség fogyasztóvédelmi szakértője. Kovács Krisztina szerint ha a karácsonyi forgatagban számla nélkül vásárolunk, később biztosan nem tudjuk a terméket garanciálisan javíttatni vagy visszacserélni -írja az inforadio.hu.

Bárhol is vásárolunk, mindig ellenőrizzük a számlát, a nyugtát és a jótállási jegyet, mert így a későbbiekben ezek felmutatásával érvényesíthetjük fogyasztói jogainkat, visszavihetjük, kicseréltethetjük vagy kijavíttathatjuk a terméket - mondta az InfoRádiónak a Fogyasztói és Betegjogi Érdekvédelmi Szövetség fogyasztóvédelmi szakértője.

A veszélyes termékek listáját a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság is közzéteszi, érdemes ezt is böngészni, mielőtt vásárolni indulnánk a karácsonyi forgatagba - tette hozzá Kovács Krisztina, aki szerint elektromos készülékeket semmiképpen sem szabad az utcán megvásárolni.

A fogyasztóknak karácsonykor sincsen több joguk, mint máskor, éppen ezért nagyon fontos ellenőrizni egy-egy ajándék megvásárlásánál, hogy van-e hozzá használati útmutató, illetve megvan-e minden tartozéka - figyelmeztetett a szakértő. Megjegyezte: ha nem értünk valamit, kérdezzünk, hiszen a kereskedő kötelessége megadni a megfelelő tájékoztatást.

Ugyancsak a kereskedő feladata pótolni a magyar nyelvű vásárlói tájékoztatót, ha azt a termékhez nem mellékelte a gyártó. Amennyiben az eladó nem tesz eleget ezen kötelezettségének, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz lehet fordulni - magyarázta Kovács Krisztina.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 8,54 százalékos THM-el, és havi 127 668 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 9,01% a THM; a Raiffeisen Banknál 9,15%; a K&H Banknál 9,23%,  az Erste Banknál pedig 9,63%; míg a MagNet Banknál 9,71%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit  is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Tévhit, hogy három napon belül a nem hibás terméket is vissza kell cserélnie a kereskedőnek - hangsúlyozta a szakértő. Kovács Krisztina ezért azt javasolja: az eladó pedig megígéri, hogy az ünnepek után, ha nem tetszik vagy nem jó a mérete, néhány napig hajlandó becserélni a megvásárolt ajándékot, ezt mindig írassuk fel a számlára.

A vonatkozó jogszabály értelmében a kereskedőnek törekednie kell arra, hogy a hibás terméket legfeljebb 15 nap alatt kijavítsa vagy kicserélje, ám ez idő alatt nem kötelező cserekészüléket biztosítania. Ha azonban egy árunál többször is ugyanaz a hiba jelentkezik, a fogyasztó követelheti annak cseréjét - magyarázta a Fogyasztói és Betegjogi Érdekvédelmi Szövetség fogyasztóvédelmi szakértője.

Súlyos: az 1-3 éves gyerekek negyedének vannak félelmei különböző ételektől

Beszámolók szerint az 1-3 éves korosztály 25%-a - tehát minden negyedik gyermek - elutasít valamilyen ételt, és sokuknál óvodás, általános iskolás korban is fennáll még a probléma.

Megdőlt a 120 milliós közösségi finanszírozási rekord – itt az EU-s pénzek utódja? (x)

Az egyre népszerűbb finanszírozási forma itthon is gyorsan terjed, egyre többen ismerik és használják.

Balogh Petya: Önmagunkkal versenyzünk, és van hova fejlődni (x)

Bár sokat fejlődött az utóbbi években a hazai startup ökoszisztéma, még egy nagyságrenddel, szinte minden fontos mutatóban le van maradva a régiós élvonaltól.

Szemet vetett erre a szektorra Balogh Petya: 50 ezerért még te is a cégtársa lehetsz

A 120 fős tulajdonosi közösség mellé most Balogh Petya cége is beszállt a Brancs közösségi finanszírozási platformba.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. június 6. kedd
Norbert, Cintia
23. hét
KONFERENCIA
Tovább
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Portfolio Balaton Business Forum 2023
Együtt a régió szereplői
EZT OLVASTAD MÁR?