Nagy-Britanniában lehet a legolcsóbban vásárolni, legalábbis az alapvető fogyasztási cikkek tekintetében -derül ki egy felmérésből, amely a nyugat-európai országok áruházláncait vizsgálta.
A britek szeretik hangoztatni, milyen drága is náluk az élet. Nos, úgy tűnik, ez a mítosz megdőlni látszik. A Which? Piackutató cég a nyugat-európai országok árait hasonlította össze, egy 15 tételt tartalmazó fogyasztói kosár alapján.
Az összehasonlításban ismert nemzetközi márkák minden országban kapható termékei szerepeltek, például Nescafé instant kávé, Kellog's gabonapehely, vagy Colgate fogkrém. Az üzletláncok átlagáraiból vont átlag alapján a fogyasztói kosár Olaszországban a legdrágább: éves szinten 235 ezer forintnyi eurót tesz ki, így 42 százalékkal kerül többe, mint a brit üzletekben (a szigetországban 165 ezer forintért állítható össze ugyanaz az éves lista). Az olaszoknál még Franciaország és Németország is olcsóbb.
A piac sajátossága, hogy Nagy-Britanniában az élelmiszerkereskedelem ¾-ét négy nagy üzletlánc -az Asda, a Sainsbury's, a Morrisons és a Tesco- fedi le. Fogyasztóvédelmi szervezetek pedig gyakran vádolják ezeket az üzletláncokat azzal, hogy alacsony áraik elérése érdekében ellehetetlenítik beszállítóikat. Így az olcsóság hátterében sokszor az alapvető fogyasztási cikkek mesterségesen generált alacsony árai húzódnak, hiszen köztudott, hogy ezekkel a termékekkel hatékonyan be lehet csalogatni a vevőket a boltokba.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








